cimlap-vizeses

Dönts kreatívan!

Mond el képekben a Faludi film- és fotófesztiválon, miről is szólnak mindennapi döntéseink!

Szeptember 25-ig lehet jelentkezni a Faludi Ferenc Akadémia nemzetközi amatőr film- és fotóversenyére. A szervezők idén a Szerzetesek Évéhez kapcsolódóan a döntést választották témának, erre várják a lelkes amatőr alkotók és alkotóközösségek pályamunkáit. Az előzetesen kiválasztott filmeket és fotókat az érdeklődő közönség november 6-7-én tekintheti meg ingyenesen az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Az egyedülálló fesztivál filmes zsűrijének elnöke idén Makk Károly rendező, aki Dombrovszky Linda és Szekeres Csaba rendezőkkel valamint Lázár Kovács Ákos filmesztétával értékeli a közönség és az alkotók jelenlétében a filmeket. A fotókból Haris László, Pályi Zsófia, Sopronyi Gyula és Vékás Magdolna válogatja a kiállítandó, illetve nyertes képeket.

A mustra 19 éves fennállása alatt a világ összes tájáról érkeztek már kisfilmek. Célja, hogy kultúrák, vallások és nézőpontok között egy aktuális téma mentén párbeszédre és kreativitásra hívja az ifjúságot. Sok tehetséges fiatal számára jelent ez alkotási és bemutatkozási lehetőséget, a nyerteseknek pedig szakmai díjakat, médianyilvánosságot ajánl fel az intézet.

A szervezők a jelentkezéseket filmek esetében online vagy postán, fotók esetében pedig postán várják! A filmszemlére és a fotópályázatra történő nevezés is ingyenes, korhatár megkötése nélkül várja a Faludi Akadémia a pályázatokat!

További részletek: http://faludiakademia.hu/?m=1&am=22

DontesFilmszemle_kreativ_2015

telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio