A Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium hagyományaihoz hűen a tanévet egy közös táborral kezdte, amely az idei évben Kecskeméten került megrendezésre.
A táborba vezető út nagyszerű hangulatban telt, a régi szakkollégisták újra köszöntötték egymást, az újak pedig elkezdhették az ismerkedést és izgalommal várták az elkövetkezendő három nap eseményeit. A kecskeméti Sport Hotelbe való megérkezésünk és a szobáink elfoglalása után Antal István, a kollégium rektora egy a szakkollégiumról szóló rövid kis beszámolóval köszöntötte a régi és új hallgatókat, ezután vicces feladatokkal szereztek információkat egymásról a diákok, majd egy jó hangulatú szituációs játék és kötetlen beszélgetés zárta az első napot.
A második napon 4-5 fős csapatokban folytatódott tovább az ismerkedés. A különböző feladatok a csapatban való együttműködés, a kreativitás és a problémamegoldó készségek fejlesztése és mérése mellett sok mosolyt csaltak a diákok és a vezetőség arcára. Közös plakátkészítés, kacatokból készül tárgyak bemutatása, céljaink és vágyaink meghatározása után sor került városnézésre is.
A szakkollégium a tanévkezdő táborban sem feledkezett meg a hagyományok ápolásáról, hiszen helyi roma zenekar látogatott el hozzánk és egy nagyszerű és felejthetetlen estét varázsoltak számunkra.
A 2015-16-os tanévet hatalmas jókedvvel és lendülettel kezdi a kollégium és reméljük legalább olyan sikeres és eseménydús lesz ez az év is, ahogyan az előző években megszokhattuk.
Sz. Réka
A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-M-15-0003 kódszámú pályázata keretében valósult meg