cimlap-vizeses

Roma hallgatóknak indít gyakornoki programot a Design Terminál

A Design Terminál és a Jezsuita Roma Szakkollégium közös gyakornoki programot indít tehetséges roma fiatalok számára.

Stratégiai együttműködést írt alá Antal István, a Jezsuita Roma Szakkollégium (JRSZ) rektora és Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója 2015. augusztus 11-én. Az együttműködés célja, hogy a felsőoktatásban tanuló roma hallgatók megismerkedjenek a digitális gazdaság, a tervező szakmák és az urbanisztika szakterületeivel, az ezeken a területeken működő sikeres vállalkozásokkal, valamint az ágazatok által kínált életpályákkal.

„Hiszünk benne, hogy a magas hozzáadott értéket előállító ágazatokban, így a kreatíviparban is ott a helyük a tehetséges roma fiataloknak.”– mondta Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója.

„A Jezsuita Roma Szakkollégium hallgatói már bizonyították, hogy a legtehetségesebbek közé tartoznak. Az együttműködés lehetőséget nyújt számukra, hogy tapasztalatot szerezzenek és a megszerzett tudásukkal a versenyszférában is sikereket érjenek el.” – emelte ki Antal István a JRSZ rektora.

A Design Terminál a magyar kreatívipar fejlesztéséért felelős ügynökség. Célja hogy a digitális gazdaság, a formatervezés és a várostervezés ágazataiban tevékenykedő, magas hozzáadott értéket előállító hazai vállalkozások sikerrel érjék el a globális piacot.

A JRSZ a budapesti felsőoktatásban tanuló roma hallgatókat fogja össze és támogatja a tehetséges diákok kibontakozását, valamint a társadalmi hátrányokkal küzdők esélyeinek kiegyenlítését.

JRSZ_Design_Terminal

telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio