
11 éves fennállását ünnepelte a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium
Tizenegy éves fennállását ünnepelte a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium „De könyörögve kérlek,Engem is embernek tekints.” hangzottak el a fenti
Tizenegy éves fennállását ünnepelte a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium „De könyörögve kérlek,Engem is embernek tekints.” hangzottak el a fenti
A KRSZH szervezésében kollégiumunk képviselői Rómába látogattak, ahol a Magyar Akadémián mutatkozott be a hálózat, de még Ferenc Pápával is
A szeptember 23-án tartott csütörtök esti közösségi alkalmunk vendége Maka István volt, akit szociális munkás tevékenységéről, fociedzőként végzett munkájáról, valamint
A 2021. szeptember 16-án megrendezett közösségi alkalmunkon Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes Asszonyt láttuk vendégül.Csütörtöki közösségi alkalmainkra rendszerint
2021 szeptemberében néhány diákunkkal képviseltük intézményünket a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Pénteken meghallgattuk a köztársasági elnök tanúságtételét és részt vettünk a
Hiba György SJ, kollégiumunk lelkésze tanévnyitó szentmisét mutatott be számunkra. Az ünnepélyes alkalmon minden bentlakó diákunk részt vett. A szentmise
2021. augusztus 27 – 29 között tartottuk tanévkezdő táborunkat a Hanns-Seidel-Alapítvány támogatásával. Sajnos a járványhelyzet miatt hosszú idő telt el
Szakkollégiumunkban ünnepélyesen lezártuk a 2020/21-es tanévet amely egy szentmisével kezdődött, ezt követően Szabóné Dr. Kármán Judit Igazgatónő mondott beszédet, majd