Kategóriák
Egyéb kategória Pályázatok

Emelt szintű Photoshop ismeretek a Nemzeti Tehetségprogram Támogatásával

Az emberi erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforás Támogatáskezelő, Illetve a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósulhatott meg az Emelt szintű Photoshop ismeretek workshop.  Diákjaink elsajátíthatták a Photoshophoz szükséges emelt szintű készségeket, képességeket, amelyet Nagy Attila grafikus tartott diákjainknak. Többek között megtanulhatták a segédvonalak szerepét, retusálást, layerek keverési módjait, az animációkat stb.

A workshopról készített anyag elérhető itt:

Emelt Szintű Photoshop Ismeretek

Kategóriák
Pályázatok

Megnéztük az edelényi L’HUILLIER-COBURG kastélyt az NTP támogatásával

Szakkollégiumunk tanévnyitó táborának záró akkordjaként Edelénybe látogattunk, ahol megtekintettük a L’Hullier Coburg kastélyt az NTP pályázat támogatásából.

Kategóriák
Pályázatok

Meglátogattuk az arlói tanodát

Szakkollégiumi táborunk keretén belül Arlóra látogattunk, hogy meglátogassuk a Szent Ferenc Kisnővérei által üzemeltetett Elfogadlak Tanodát, és a Jezsuita Roma Missziót is. Programunk során játszottunk a gyerekekkel, valamint önkénteskedtünk is továbbá a közös ebéd keretében meséltünk a szakkollégiumunk adta lehetőségekről is. A bőséges ebéd után pedig közösen átvonultunk a focipályára, ahol kihívtuk a nagyobbakat egy barátságos mérkőzésre, ahol bár becsülettel helyt álltunk, de az arlói fiúk legyőztek minket. A meccs végén még beszélgettünk a fiúkkal terveikről, álmaikról, majd átsétáltunk a Jezsuita Roma Misszió épületéhez. Egy helyi néptánccsoport előadással készült számunkra.

Kategóriák
Eseményeink Pályázatok

Szakkollégiumunkban lelkigyakorlatot tartottunk „Önazonosságunk és belső kincseink” címmmel, amely a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt pályázatából valósult meg.

cimlap-vizeses

Szakkollégiumunkban lelkigyakorlatot tartottunk “Önazonosságunk és belső kincseink” címmmel, amely a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt pályázatából valósult meg.

Szakkollégiumunk diákjai számára 2020 decemberében tartottuk meg a lelkigyakorlatunkat, amelynek céljában a roma identitás erősítése, és a keresztény hagyományban való meggyökerezés volt. A járványhelyzetre való tekintettel hétvégénket online illetve „hibrid” formában tartottuk meg. Egyes programelemeket személyesen a kollégiumban, míg más elemeket az interneten keresztül valósítottunk meg. A hétvégében szerepet kaptak lelki és pszichológiai témák egyaránt.

Kategóriák
Pályázatok Támogatás

Külföldi nyelvtanulás: Erasmus+

Kategóriák
NTP Pályázatok

Beszámoló az NTP pályázatról

cimlap-vizeses

Beszámoló az NTP pályázatról

A Jezsuita Roma Szakkollégium 2018/19-es tanévben is a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósított meg sikeres pályázatot.

A tanév egy nagyszabású eseménnyel kezdődött, melynek szervezési feladatait idén a Jezsuita Roma Szakkollégium vállalta. A Keresztény Roma Szakkollégiumok Hálózatának Konferenciája Tatán került megrendezésre, s a hallgatók rengeteg élmény emlékével és néhány apró ajándékkal térhettek haza. Az ajándékokat a Reklámajándék.hu Kft. és a pályázat támogatásának köszönhetjük.

A közösség számára kiemelkedőek a kulturális események, a közösen eltöltött szervezett szabadidős foglalkozások közösségépítő hatása egész félévben érezhető. Vendégünk volt a Karaván Familia együttes, akik autentikus hagyományőrző műsorral színesítették az egyik péntek esténket és megtekintettük Az ismeretlen Görgei kiállítást is, melynek belépőjegyeit szintén a pályázat segítségével tudtuk finanszírozni.

Az őszi félév nagy eredményének tekintjük, hogy hallgatóink elindították a szakmai workshopokat. A kurzushétvégék keretében a felsőéves hallgatók az általuk választott témakörben mélyítik tudásukat, majd közösen készítenek produktumot, melyben kiemelkedő kreativitásuk is megmutatkozhat. A Kállai András által vezetett Cigányábrázolás a művészetben c. workshop eredményeként a diákok bemutatták a kollégium arculatának frissítésére vonatkozó ötleteiket, melyben a jellegzetes roma jegyek is feltűntek. A pályázat a tavaszi félévben a Geopolitika nevű workshop megvalósítását tette lehetővé, amely naprakész ismeretanyaggal bővítette a hallgatók tudását.

A társadalmi felelősségvállalás jegyében a szakkollégium hallgatói részt vettek a Romaversitas Alapítvánnyal szervezett tréningeken, ezeken kívül vendégül látták a Csörögi Tanoda diákjait. A közösen eltöltött nap igazi feltöltődés volt mind a szakkollégium hallgatóinak, mind a tanodás gyerekeknek. A sok játék mellett jutott idő beszélgetésekre is, bízunk benne, hogy ezek a beszélgetések egészen a felsőfokú tanulmányok elvégzéséig kitartó motivációt jelent számukra.

Örömünkre szolgál, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Tehetség Program ebben a tanévben is támogatta a roma szakkollégisták fejlődését és tovább színesíthettük az intézmény szakmai programját.

Kategóriák
Pályázatok Támogatás

Erasmus+ pályázaton nyertünk

cimlap-vizeses

Erasmus+ pályázaton nyertünk

Az Erasmus+ Felnőtt tanulási mobilitási projekt pályázat keretében támogatást nyert szakkollégiumunk, amelyben munkatársaink vesznek részt. Öt kollégánk három különböző országba látogat, hogy nyelvtudásukat fejlesszék, valamint kapcsolatokat építsenek és ezáltal a szakkollégium tevékenységét támogassák. A támogatás elnyerését és megvalósítását követően bízunk abban, hogy a tanulmányok valamint a jó tapasztalatok eredményesen fogják gazdagítani szakkollégiumunk tanulmányi életét és a diákok számára is vonzóvá teszik a külföldi nyelvtanulás által nyújtotta lehetőségeket.

Kategóriák
Eseményeink Hírek Pályázatok VEKOP

Nagyszabású szimpóziumot rendeztünk – Dizájnerdrogok a szegregátumokban címmel

cimlap-vizeses

Nagyszabású szimpóziumot rendeztünk – Dizájnerdrogok a szegregátumokban címmel

2019 március 9-én egy nagyszabású szimpóziumot szerveztünk a Párbeszéd Háza, valamint a REFOROM közreműködésével, Dizájnerdrogok a szegregátumokban címmel. Az esemény fővédnöke Székely János Püspök atya volt, képviseltette magát az EMMI, különböző egyházi szervezetek, civil egyesületek, egyetemi tanárok.

A probléma feltérképezésében Prof. Dr. Rácz József (ELTE PPK), Dr. Lannert Judit (T-Tudok kutatóintézet), valamint Szécsi Judit (ELTE TáTK) volt segítségünkre. Megosztották velünk szakmai tapasztalataikat, Dr. Szemelyácz János ( INDIT), Urbanovszky Zsuzsanna (Kontúr Közhasznú Egyesület), a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat, a Magyar Református Egyház Cigánymisszió képviselői. Szakmai javaslatokkal látott el a Magyar Addiktológiai társaság képviseletében Topolánszky Ákos, valamint a Kábitószerügyi Civil Koordinációs Testület képviseletében Prof. Dr. Rácz József.

A rendezvény a VEKOP – 7.4.1-16-2016-00001 számú pályázat támogatásával jöhetett létre.

Több sajtóorgánum is figyelemmel kísérte eseményünket:

https://168ora.hu/itthon/ujabb-trianon-fenyeget-arat-a-halal-az-egeszsegromlas-a-melyszegeny-gettokban-164720

http://www.reforom.hu/2019/03/parbeszedbe-elegyedni-a-valosaggal/

https://444.hu/2019/03/12/meg-a-tizeves-gyerek-is-tudja-hol-a-drogbolt-a-faluban-megsem-tortenik-semmi

https://24.hu/belfold/2019/03/10/dizajnerdrog-szegenyseg-ciganysag-konferencia/
https://24.hu/belfold/2019/03/10/dizajnerdrog-szegenyseg-ciganysag-konferencia/

https://nepszava.hu/3028313_sokfele-bodit-drogkent-a-patkanymereg

 

Kategóriák
Hírek Pályázatok

Új kápolna a felújított tetőtéreben

cimlap-vizeses

Új kápolna a felújított tetőtéreben

 

Az EGYH- EOR – 18-0571 azonosító számú pályázat jóvoltából 2018 decemberében felújítottuk tetőterünket, és itt kapott helyet az új kápolnánk.

 

Kategóriák
NTP Pályázatok

Újabb sikeres pályázat az NTP támogatásával

36025781_1999221136777851_4231784852447297536_o-2000x1200

Újabb sikeres pályázat az NTP támogatásával

Újabb sikeres pályázatot valósított meg a Jezsuita Roma Szakkollégium a Nemzeti Tehetség Program támogatásával.

A 2017/18-as tanéven átívelő program kiemelkedő sikerének tekintjük, hogy a szakkollégisták önszerveződésén alapuló vitaesteket tartottak neves szakemberek meghívásával. A hagyományos csütörtöki közösségi estek más szempontból is átalakultak: havonta egy alkalmat a közösség építésére és az aktuális szakkollégiumi kérdések megvitatására szántunk.

A támogatásnak köszönhetően ebben a tanévben is folytatódtak a kulturális estek, melyek célja a roma-magyar identitástudat erősítésén túl a cigányság hagyományainak, értékeinek továbbörökítése és az általános műveltség mélyítése. A hallgatók a program keretében színházi előadást, koncertet tekinthettek meg, valamint a szakkollégium falai között is lehetőségük adódott cigányzenész együtteseket vendégül látni.

Szakmai programunk részeként, a diákok igényeire alapozva két válaszható, gyakorlati ismereteket nyújtó szakszemináriumot tartottunk: a Magyar Vöröskereszt elsősegély témájú kurzust tartott hét hallgató részvételével, akik a kurzus elvégzése után közvetlenül sikeres vizsgát is tettek. A tavaszi félévben dr. Feledy Botond és dr. Schiffer András közös előadást tartott az aktuális kül- és belpolitikai helyzetről. A szakszeminárium sikerességét bizonyítja, hogy a részt vevő hallgatók a kurzus folytatásaképpen hasonló témában ismét fel kívánják kérni a két oktatót.

A Hollókőn megrendezett orientációs hétvége megvalósulásához szintén nagyban hozzájárult a Nemzeti Tehetség Program támogatása. A hétvége részeként a fiatalok a szakkollégiumi rendszer elemein túl bevezetést nyerhettek a jezsuita lelkiségbe, a cigányság kulturális értékeibe és a magyar társadalomtörténetbe is. Az ismeretbővítést célzó előadásokat, múzeumi belépőket valamint az utazási költséget is a pályázat terhére tudtuk finanszírozni.

A fentieken kívül a 2016/2017-es tanévről szóló évkönyv teljes kivitelezését, illetve az évzáró lelkiségi alkalmat és közös vacsorát is ezen program keretében tudtuk biztosítani a hallgatóink számára.

Örömünkre szolgál, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Tehetség Program ebben a tanévben is támogatta a roma szakkollégisták fejlődését és tovább színesíthettük az intézmény szakmai programját.

telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio