Kategóriák
Eseményeink Hírek

Egyesületalapítási tréning 2015. 02. 07-08.

cimlap-vizeses

Egyesületalapítási tréning 2015. 02. 07-08.

      A Hanns Seidel Alapítvány már 2013 óta támogatja a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat Roma Társadalompolitikai Akadémiáját. A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat konferenciájának támogatása mellett a Roma Társadalompolitikai Akadémia volt az első nagyobb projekt, melynek célja, hogy a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat azon hallgatói számára, akik érdeklődnek a közéleti és szakpolitikák iránt, lehetőséget teremtsen tudásuk és tapasztalatuk bővítésére. A kezdeményezés az ország különböző egyetemein tanuló és szakkollégiumaiban élő szakkollégistái számára közösségi teret és lehetőséget teremt, hogy valódi, élő hálózatot építsenek, hogy a szakkollégisták között szakmai és emberi kapcsolatok alakuljanak ki. Célja az is, hogy a hallgatók közéleti témákkal, társadalmi és gazdasági folyamatokkal is megismerkedjenek. A rendezvényen döntéshozókkal, véleményformáló közéleti személyekkel, gyakorlati és elméleti szakemberekkel találkozhatnak, párbeszédet folytathatnak közéleti, társadalompolitikai és aktuálpolitikai témákról. Egyik fontos eredménye a Roma Társadalompolitikai Akadémiának, hogy a hallgatók közül többen felvetették, hogy Nyíregyházán és Budapesten egyesületeket kellene létrehozni. Az alulról jövő kezdeményezés célja, hogy segítséget nyújtson a roma és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek és felnőttek társadalmi integrációjához, felzárkózásához. Azonban ahhoz, hogy az egyesület tevékenysége sikeres legyen, a hallgatóknak olyan jártasságot és kompetenciákat kell elsajátítaniuk, melyek a munkájuk során nélkülözhetetlenek. A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat tagjai számára a Jezsuita Roma Szakkollégium szervezett tréninget a civil szerveztek alapítása és működtetése témakörben. Az itt megszerzett tudást a hallgatók az egyesületek vezetése és működtetése során fogják majd hasznosítani. A tréningen megismerkedhettek a civil szervezetek jogi és pénzügyi szabályozásával, a civil szervezetek működésével kapcsolatos projektmenedzsment-, teljesítménymérés- és monitoring rendszerekkel, valamint az ezekkel kapcsolatos kommunikációs módszerekkel, betekintést nyertek a stratégiaépítés és a vezetés technikáiba is. A tréning abban segítette a hallgatókat, hogy képesek legyenek egy civilszervezet vezetésére, egyéni és csapat felelősség vállalásra. A tréning befejeztével a budapesti és nyíregyházi szakkollégisták között nem szakad meg a kapcsolat, civil szervezeteik között további együttműködést terveznek annak érdekében, hogy a társadalmi integrációért folytatott munkájukat eredményesebben és hatékonyabban végezhessék.   Forrás: http://www.hss.de/ungarn/hu/home.html

Jezsuita Roma Szakkolégium

Információk

Kategóriák
Eseményeink Hírek Média

ROMATALENT – mit tanulhatnak a roma szakkollégiumok a multik tehetséggondozásából?

cimlap-vizeses

ROMATALENT – mit tanulhatnak a roma szakkollégiumok a multik tehetséggondozásából?

2015. február 17.

Roma szakkollégiumi továbbképzés Máriabesnyőn

A budapesti Jezsuita Roma Szakkollégium és a miskolci Görögkatolikus  Cigány Szakkollégium 10 szakembere vett részt azon az egyedülálló képzésen, amelyen az elismert HR-tanácsadó, Tóth Zoltán ismertette a nagy multinacionális cégek tehetséggondozási gyakorlatát.

DSC_0017

Az interaktív tréningen a résztvevők arra keresték a választ, milyen módszerek és eszközök jelennek meg a piaci verseny szereplőinél, és azokból mit tudnak hasznosítani a hátránykezelési és tehetséggondozási céllal létrejött, számos segítő szakembert foglalkoztató egyházi nonprofit szervezetek.

A toborzástól a kiválasztáson, megtartáson, fejlesztésen át a teljesítményértékelésig tartó folyamat mindkét területen ugyanaz; és bár az eszközök némely esetben lehetnek eltérőek, lényegében azonos célt szolgálnak: a szervezet küldetéséhez legjobban illeszkedő személyek bevonását.

A résztvevők sokat vitatkoztak azon, hogy vajon a „roma szakkollégium” márka professzionális felépítése ugyanolyan fontos-e, mint egy üdítőital-gyártó esetében, de abban egyetértés volt, hogy a célcsoport számára egyértelműnek kell lennie, e szervezetektől mit kaphat: a lehető legtöbb anyagi, szellemi és lelki segítséget a diploma megszerzéséhez. Ez a segítségnyújtás pedig nem a piaci értelemben vett „termék” vagy „szolgáltatás”, hanem szolgálat.

A roma szakkollégiumoknak ebben a szellemiségben kell tovább építkezniük a szakmai kiválóság, a közösségépítés és keresztény értékrend alapelvei mentén.

A hatóság által engedélyezett felnőttképzési tevékenység a Jezsuita Roma Szakkollégium által végrehajtott „Tudás, közösség, jövő” című, a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében támogatott projekt részeként valósult meg.

Forrás: Magyar Kurír

Jezsuita Roma Szakkolégium

Információk