A kollégium tavaszi félévének első szakmai estje 2024. február 22. került megrendezésre. Meghívott vendégünk Prof. Dr. Csillag Sára közgazdász, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektorhelyettese, oktatója volt. Vele járhattuk körbe a társadalmi és munkaerőpiaci integráció kérdéskörét. Köreinkben köszönthettük még Dr. Szigeti Szabolcsot, a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia Tanácsadó Testületének tagját is.
Alkalmunk során a szakkollégisták megismerkedhettek a diverzitás valódi jelentésével és annak gyakorlatba ültetett formáival. Vendégünk közvetlensége, valamint a hátrányos helyzetű csoportok kérdéskörének permanens aktualitása miatt valódi párbeszéd alakult ki a résztvevők között. Tanárnő szakterületét érintve betekintést nyerhettünk, hogy milyen lehetősége van egy fogyatékossággal élő személynek a munkaerőpiacon, és hogyan tud vállalkozást építeni. Ugyanakkor az egyetemista vagy már végzett roma fiatalokat érintő munkaerőpiaci nehézségek, valamint azok kiküszöbölési lehetőségei is terítékre kerültek.
A hátrányos helyzetű csoportokhoz számos történelemileg kialakult előítélet és sztereotípia kapcsolódik, melyet a társadalom tagjai át- és továbbadnak egymásnak. Ezek leküzdésében segít többek között az Integrom Program is, mely – hazánkban egyedülálló módon – képzett roma fiatalok és nagyvállalatok között képez hidat kompetenciafejlesztő képzések szervezésével és szakmai mentor biztosításával, hosszú távon lehetőséget adva a karrierépítésre valamely jó hírű vállalatnál. (A 2023/24. tanév őszi és tavaszi félévében nyolc szakkollégistánk vesz részt az Integrom képzésén.)
A munkaügyek témáját továbbfűzve, professzor asszonnyal megvitathattuk, milyen kidolgozott stratégiákkal dolgoznak különböző vállalatok és cégek; miért is egyszerűbb számukra egy kismama programot működtetni, mint más hátrányos helyzetű csoport előmenetelét támogatni; s hogy vajon mennyit érhet a tudásunk a munkaerőpiacon. A beszélgetés során szót ejtettünk még a munkavállalók jogairól, valamint arról is, hogy hogyan válhat befogadóbbá egy nagyvállalati környezet vagy bármely más munkáltatói közeg a roma származású jelentkezők és munkavállalók irányába.
Tanárnő a „Semmit rólunk nélkülünk!”-elvnek kiemelten fontos jelentőséget tulajdonít, ugyanis szerinte a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi és gazdasági integrációja csak ennek teljesülésével valósulhat meg.
Írta: Domokos Sára
Az esemény a Nemzeti Tehetség Program NTP-SZKOLL-23-0060 azonosítójú, „Ifjúság és társadalmi szolgálat” című, 2023. szeptember 1-től 2024. augusztus 31-ig tartó pályázatának segítségével valósult meg, melyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2.200.000 forinttal támogatott.