Kategóriák
Támogatás

Tanodából roma szakkollégiumba

DSC_4578-1-2000x1200

Tanodából roma szakkollégiumba

Idén is meglátogattak minket a gyermekek és segítőik a Csörögi Tanodából, akiket nagy örömmel fogadtunk.

Megérkezésük után bemutatkoztunk egymásnak, játszottunk, majd egy finom három fogásos ebéd után Daróczi János Gyula (Gyuszi bácsi) szórakoztatta őket bűvész mutatványaival.

A program tanulásmódszertani játékokkal folytatódott, forgószínpad formájában öt különböző helyszínen. Egyebek mellett elsajátíthatták László Ramóna vezetésével a vizuális, auditív, illetve mozgásos módszerek sajátosságait, valamint Asztalos Dániel vezetésével a „Pomodoro” módszer, a rövid de fókuszált tanulási stratégia lépéseit. A többi állomáson ügyességi, logikai illetve kvíz feladatok várták a gyermekeket, amelyeket szakkollégistáink vezettek.

A játékok után a gyerekek bemutatták – Dócs Eszter közreműködésével – táncukat, ami rendkívüli népszerűségnek örvendett. 

A napot 17:00 órakor zártuk, a búcsúzkodás nehezen ment, de megígértük egymásnak, hogy még találkozunk.

A program az EGYH-KCP-19-0640 pályázat keretein belül valósulhatott meg.

Kategóriák
Pályázatok Támogatás

Külföldi nyelvtanulás: Erasmus+

Kategóriák
Pályázatok Támogatás

Erasmus+ pályázaton nyertünk

cimlap-vizeses

Erasmus+ pályázaton nyertünk

Az Erasmus+ Felnőtt tanulási mobilitási projekt pályázat keretében támogatást nyert szakkollégiumunk, amelyben munkatársaink vesznek részt. Öt kollégánk három különböző országba látogat, hogy nyelvtudásukat fejlesszék, valamint kapcsolatokat építsenek és ezáltal a szakkollégium tevékenységét támogassák. A támogatás elnyerését és megvalósítását követően bízunk abban, hogy a tanulmányok valamint a jó tapasztalatok eredményesen fogják gazdagítani szakkollégiumunk tanulmányi életét és a diákok számára is vonzóvá teszik a külföldi nyelvtanulás által nyújtotta lehetőségeket.