Kategória: Szimpóziumok

Arra tanítom a gyerekeimet, hogy ha lopnak, meghalnak

A Jezsuita Roma Szakkollégiumban mutatták be a Válasz.hu dokumentumfilm-sorozatából készült Missziós terület című alkotást kedden. A film levetítése után panelbeszélgetés zajlott a film alkotóival, résztvevőivel és a téma szakértőivel.

„Már vörösödött a fejünk, mert nem jutott eszünkbe semmi, mire valaki közölte velünk, hogy »Hát ti egy missziós területen vagytok, csak nem vettétek észre«.” Borbás Barna, a Heti Válasz újságírója így magyarázta, hogy miként kapta címét a Válasz.hu dokumentumfilm-sorozata. Méghozzá nemcsak amiatt, mert a hitről, illetve hiányáról szól, hanem mert új jelentése is van ennek a szónak egy olyan korban, ahol kevés már a felfedezetlen terület.
Kedden aztán egy, a Jezsuita Roma Szakkollégiumban megtartott szimpóziumnak pedig már a témájául szolgált a Missziós terület. A rendezvény címében az is szerepelt, hogy modellértékű közösségépítés, ugyanis ahogy Borbás Barna – aki a bemutatót követő beszélgetések moderátora is volt – elmondta, a dokumentumfilm Keszthelyről és Sümegről is szól, de persze nem csak erről a két településről.

Antal István, a szakkollégium rektora megnyitójában azt mondta, hogy a Missziós terület illeszkedik a jezsuiták erre az évre meghirdetett stratégiájába, miszerint a határokon fognak dolgozni. És ahogy a szó alatt nemcsak a fizikai, hanem a társadalmi, a lelki értelemben vett határokat értik, úgy Antal szerint ez a misszió nemcsak egyházi, hanem szakpolitikai is, amely választ adhat több kérdésre, vagy legalább sokakat eljuttathat a kérdések feltevéséig.

Missziós terület
A film a keszthelyi Farkas Edit Római Katolikus Szakképző Iskolát mutatja be, megszólalnak benne az intézet tanárai, diákjai. Itt elsősorban mélyszegénységben élő fiatalok tanulnak többek között Zöldy Pál hitoktatótól, aki képzése, módszere sikerét abban látja, hogy nem „csákánnyal bányászik bennük”, csak kíváncsi rájuk. Mindeközben folyamatosan bevonja a szokásos sümegi kirándulás szervezésébe az idősebb diákokat, így a kilencedikesek már nem felnőttektől, hanem tizenegyedikesektől hallják, hogy „egyszerre eszünk – már ha mindenkinek jutott a tányérjára –, de nem beszélünk egyszerre”. Zöldy Pál szerint az a jó, ha az átadott tudás úgy épül be, „mint kalcium a csontba, hiszen így egy egyenes derekú, emelt fejű nemzedék nő majd fel”.

Hitelesség, őszinteség
Az első kérdésre persze nem kellett sokat várni, Kiss Katalin, a szakiskola igazgatója, Hofher József jezsuita szerzetes és Zöldy Pál kapta a panelbeszélgetés során. Mi van akkor, ha hatni akarunk, de nem sikerül, mert falakba ütközünk? Hofher szerint hozzá kell segíteni az embereket, hogy rájöjjenek, kik is ők, milyen értékek birtokában vannak, de ennek az örömhírnek az átadásához rá kell jönnünk, kik is vagyunk mi igazából. „Ehhez nem kell zseninek lenni, elég csak őszintének” – jelentette ki. Ennek érdekében sok családlátogatás alkalmával együtt főzött asszonyokkal, vagy épített kerítést a férfiakkal, és akkor „megnyíltak és cinkossá váltak”. Megjegyezte, hogy érdekes módon sokszor minél brutálisabb volt a háttér, annál inkább váltak „cinkosokká” a közöttük élők.
Hasonló a véleménye Zöldy Pálnak is, aki úgy fogalmazott: láthatóvá, vállalhatóvá kell válni. El kell fogadni szerinte, hogy ezek a gyerekek nem szeretnek tanulni és iskolába járni, de az ő tapasztalatai szerint ha „előbb megszeretnek téged, utána a koszinusztételt is megtanulják”.
Kiss Katalin is az őszinteséget és a hitelességet emelte ki. Önmagát például rendkívül temperamentumosnak írta le, s ügyelnie kell, mert neki kell betartatnia a szabályokat, így sokszor ő lesz a rossz zsaru. Mesélte, hogy Zöldy Pál sümegi táborában el is hangzik sokszor a gyerekek szájából: az a legjobb, hogy nincs ott az igazgató. Kiss Katalin azonban úgy fogalmazott magáról, hogy lehet, hogy rá jutott a rossz zsaru szerepe, de mindig jószívű és jólelkű, a diákok szavajárása szerint „szívlélek” oktatókat vett fel, akik „nem vallásos dumákat nyomnak”, hanem a tartalomra figyelnek.

Milyen ajándékot hoztál?

Szóba került, hogy mindez azért is nehéz, mert Zöldy Pál szavai szerint hazugságokban élünk, „zavaros vízben, ahol nem látjuk a zátonyokat”. Szerinte az a hazugság okozza a legnagyobb káoszt, hogy az élet könnyű, és minden a boldogságról szól. Ezzel szemben neki azt kell hangsúlyoznia, hogy melózni kell, ami nagyon nehéz. Ennél is keményebb feladatnak tartja, hogy arra felkészítse a diákokat, hogy senki nem várja őket, ha kikerülnek az iskolapadból. Hofher József azonban hozott egy pozitív példát: ugyan mindig azt kapja, ha szegény roma közösségekbe kerül, hogy mit hozott, milyen ajándékot, milyen ételt. Mikor közli, hogy csak prédikálni fog, csalódottak lesznek, de ez a csalódottság csak egy másodpercig tart, mert érzik a személyes szeretetet.
Kiss Katalin pedig egy olyan példát említett, amely más oldalról számít károsnak, de eredője ennek is a folyamatosan a szemünk előtt lebegő, materiális ígérethalmaz. Az igazgató szerint lelki izom vagy a Zöldy Pál által emlegetett kalcium nélkül ebből csak nihil lesz. „Az lesz az általános hangulat, hogy nekünk ez a világ elérhetetlen, ezért úrrá lesz rajtuk a nihil.” Szerinte ehhez a helyszínen kell valamit csinálni, például a cigány pedagógusok nagy segítséget nyújtanának, mert „akármennyire elfogadottak vagyunk a roma gyerekek között, mégis kívülállók maradunk”.

A legnehezebb a tisztességes élet

A rendezvényre várták Kállai Ernő társadalomkutatót, aki nem tudott eljönni, így a beszélgetés második eleme Lukács Ágnes előadásából állt, aki Misszió szociológusszemmel című előadásában azt mutatta be, hogy a felekezeti iskolák milyen többletet nyújthatnak az integráció elősegítésében, lerombolva ezzel azt a sztereotípiát, hogy az egyház oktatási intézményeiben csak a középosztály gyermekeinek elitképzése zajlik.

A cigánypasztoráció kapcsán arról számolt be, hogy kutatásai szerint a megtért roma közösségekben a keresztényi életmód azzal járt például, hogy csökkent a reménytelenség érzése. Egy harminchat éves tuzséri férfi szavaival úgy lehetne mindezt összefoglalni, hogy „ami a legnehezebb, az a tisztességes élet. Apám arra tanított, hogyha nem lopok, akkor meghalok, én viszont arra tanítom, a gyerekeimet, hogy ha lopnak meghalnak.”

Forrás: http://mno.hu/belfold/arra-tanitom-a-gyerekeimet-hogy-ha-lopnak-meghalnak-1285973