Debrecen – Focikupa
Jezsuiták
Menu
Információk
Menu
A vizsgaidőszak lezárása után az egyetemi szemeszter megkezdésével a szakkollégiumban is folytatódik a szakmai munka. A február 14-16-ai hétvégén lezajlott a második félév I. tanulmányi hétvégéje.
Ebben a félévben is bővült pár új emberrel a JRSZ Kurzusvezetői-kara, s ezzel tovább szélesedett a kollégisták által választható kurzuskínálat is.
A szombati nap délelőttjén és délutánján is négy-négy párhuzamosan futó kurzus között oszlott meg a szakkollégium közössége.
Dr. Kállai Ernő Közösségi lét dilemmái című kurzusának első alkalma bemutatkozással indult, majd a Cséplő Gyuri című film megtekintésével folytatódott, amelynek tanulságait a következő órán vitatja meg a csoport.
Idén először angol nyelvű kurzus látogatására is lehetősége van a kollégistáknak. A Fulbright Bizottság amerikai ösztöndíjasa, Andrew Gatti Intercultural studies címmel tart foglalkozást. A csoport most az amerikai kultúrát tanulmányozta részletesebben. Szó volt a sztereotípiákról valamint összehasonlították a magyar és az amerikai oktatási rendszert. A hallgatók játékos, szórakoztató feladatokon keresztül ismerkedtek meg közelebbről az amerikai középiskolások klikkesedési rendszerével.
Karsai Norbert informatikai készségfejlesztést tart a kollégiumban, ahol a hallgatók elsajátíthatják a számukra fontos informatikai ismereteket. Az első foglalkozás alkalmával a csoporttagok kérvényt szerkesztettek, a Power Point használatába mélyedtek el, valamint névjegykártyát készítettek.
A Cigány irodalom kurzuson Choli Daróczi József a népköltészeti alkotások fontosságáról, azok emberi közösségekben, kultúrájukban betöltött szerepéről beszélgetett a hallgatókkal. Interaktív módszerekkel igyekezett feltárni a szakkollégisták előtt a cigány művészetek értékeit.
Dr. Novoszáth Péter kurzusának első óráján Magyarország kulturális örökségeivel ismerkedhettek meg a kurzustagok. A félév során a diákok a kurzusvezető szakmai felügyelete alatt létrehoznak egy projektet, melynek célja, hogy a Magyarországon és világszerte is elismert cigány zene bekerüljön az ország szellemi kulturális örökségei közé.
A Dr. Rövid Márton vezette Társadalomkutatás alapjai kurzus ez alkalommal Lee Daniels A komornyik című filmjének megtekintésével és annak elemzésével telt. A diákok a gyapotföldekről az amerikai Fehér Házba került néger komornyik életét bemutató művön keresztül közelítették meg a diszkrimináció, rasszizmus, előítéletek témáit.
A jogi alapismeretek kurzuson Dr. Raduly Zsuzsa az állam, a főbb állami szervek működésével ismertette meg a hallgatókat. Tanulmányozták az Alaptörvényt, szó esett az Országgyűlés, Kormány, az Állami számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, az ombudsman, az Alkotmánybíróság, a bíróságok, ügyészségek feladatairól, működéséről.
A Filmkészítés alapjai foglalkozás az előző féléves csoporttagokkal folytatódik tovább, hiszen az előző féléves elméleti alapozás után most a tettek mezejére lép a filmes csapat. Most az operatőri tevékenységekkel ismerkedhettek meg testközelből a hallgatók. Beszélgettek az alapvető kameramozgásokról, a snittekről, különböző filmes trükkről, melyeket Varsányi Ferenc, a kurzus vezetője a gyakorlatban is megmutatott a kurzustagok számára. Ezek után megtanulták a világosítás alapvető követelményeit, melynek során a színekről és fényekről mélyebben is szó esett. Végül pedig egy közös játékos feladat keretein belül videofelvételt készíthettek a diákok, így mindnyájan kipróbálhatták magunkat operatőrként.
A sűrű, dolgos nap egy lazább közösségi eseménnyel zárult, Farkas Zsolt, a Khamoro együttes frontembere látogatott el hozzánk. Magával hozta két barátját, Gusztit és Leilát is. Leila elárulta, hogy évekig flamenkótáncos és Spanyolországban évekig folytatta ezt a szenvedélyét. Zsolt és Guszti zenéltek, majd a cigánytánc pár alapvető lépéseire tanították meg a szakkollégium mozgékonyabb tagjait. A hangulat rendkívül jó volt, hiszen mindenki igyekezett a legjobbat kihozni magából. Végül közös énekléssel zártuk a napot.