Kategóriák
Közösségünk

Közösségünk

cimlap-vizeses

Közösségünk

Küldetés

A Jezsuita Roma Szakkollégium 2011 szeptemberében kezdte meg működését. Roma/ nem roma származású már hallgatói jogviszonnyal rendelkező fiatalok a tagjai a szakkollégiumnak, akik az egyetemi/felsőoktatási éveiket jó lakhatási körülmények között, a szakkollégium által biztosított sokféle támogatási lehetőségeket igénybe véve végzik tanulmányaikat.

A Budapesten tanuló roma hallgatók számára közösségi teret és a szakmai fejlődéshez nélkülözhetetlen professzionális légkört biztosít az intézmény. A szakkollégium által biztosított kurzusokon megszerzett plusz ismeretek segítenek a főiskolai/egyetemi tanulmányok sikeres elvégzésében. Az intézmény belső tanulmányi programját elvégző hallgatók tanúsítványt kapnak a megszerzett ismeretekről.

A szakkollégium célkitűzése, hogy hozzájáruljon a közéleti feladatvállalás iránt elkötelezett, aktív társadalmi párbeszédet folytató sikeres cigány értelmiségiek formálódásához, akik a szakmai kiválóságot ötvözik a társadalmi és szociális kérdések iránti érzékenységgel.

Kategóriák
Közösségünk

A Jezsuita Roma Szakkollégium első félévéről

cimlap-vizeses

A Jezsuita Roma Szakkollégium első félévéről

„A szociális munka mindenekelőtt: az erőteljes szociális érzület általánossá tétele magában az egyházban s annak minden tagjában. Ennek az érzületnek első követelménye az a keresztény társadalmi szolidaritás, amely nemcsak önmagán akar segíteni, hanem embertársain is.” P. Bangha Béla SJ

A JRSZ létrehozása és működtetése ugyanakkor nem csupán szociális munka, hanem egy olyan vállalkozás a mai magyar köz(politikai)állapotok között, aminek remélt sikere jóval túlmutat közvetlen társadalmi hasznosságán: A Jezsuita Roma Szakkollégium hűen jezsuita, katolikus identitásához, elkötelezetten a személyes figyelemmel kísért tanulási folyamat mellett, hallgatók olyan sokszínű közösségét képzi, ahol minden egyes kollégista képes lehet arra, hogy intellektuálisan kiemelkedő teljesítményt nyújtson, etikus vezetővé váljon, és könyörületesen szolgáljon, ezzel az igazságosságot és a közjót mozdítva elő egy rohamosan változó, globális környezetben.

Küldetésünk egyik alapvető része, hogy tanulmányi tervünk és a hallgatói aktivitás segítségével tudatosítsuk a társadalmi szolidaritás szükségességét, valamint felhívjuk arra a figyelmet: a mind a mai napig “társadalom-idegen”-ként kezelt Romák egyenrangú testvéreink, még akkor is ha időként szokásaik, hagyományaik, viselkedésük idegenségüket erősítik is. A sebekkel terhelt magyar társadalom és a nem kevésbé mély sebekkel terhelt Romák közötti dialógus, testvériség kialakítása itt a feladat, egy kettős, magyar-cigány, de ugyanakkor egy egységes keresztény identitásé. Ebben óriási szerepet szánunk azoknak a fiatal, keresztény Roma értelmiségieknek, akik majdan a JRSZ végzőseiként a közigazgatásban, az üzleti életben, vagy az oktatásban töltik be hivatásukat, akár vezetőként is.

Belátható, hogy a legfiatalabb rendi intézmény nagy, de kevésbé látványos feladattal néz szembe: egy mélyen gyökerező társadalmi önzés, önsajnálat, politikai opportunizmus és egyéni érdekek által diktált „szolidaritás” az a környezet, amiben működnie kell. Működésében és hosszú távú céljainak elérésében számít mindenki segítségére: a 26 egyetemi hallgató nagy része ugyanis költségtérítéses képzésre jár, nekik a megélhetési költségek mellett a tanulmányaik finanszírozása is óriási teher. A szakkollégium véges lehetőségei ugyanakkor elsősorban a tehetséggondozás és egy új, keresztény, roma elit képzésére összpontosulnak, így a hátrányos helyzetűek körében is elsősorban – a körülményei ellenére is – kiemelkedő teljesítményűeket próbálja igazi, tartalmas és elkötelezett életpályára állítani.

Bárczi Miklós

Kategóriák
Közösségünk

A Jezsutia Roma Szakkollégium küldetéséről

cimlap-vizeses

A Jezsutia Roma Szakkollégium küldetéséről

2010 őszén ismerkedtem meg azzal a kihívással, amely meghatározta provinciálisi munkámat. Tudtam eddig is, hogy „Hofi atya” sok társával együtt már 2002 óta lelkesedik az ügyért, hogy egyetemi szakkollégium alakuljon cigány fiatalok számára.

De hogyan lehet jezsuitaként ma ebben komolyan segíteni?

Jezsuita munkáink meghatározó eleme az oktatás, ezen belül az egyetemi kollégiumok sora Budapesten, Szegeden, Marosvásárhelyen és a belgiumi Leuvenben. Talán újdonságként hat, de erdélyi missziónk alapjaként immár harmadik éve működik kollégiumunk, míg Leuvenben egy öt évtizedes posztgraduális képzési hely hagyományát újítottuk meg 2012-ben.

A 2011 őszén indított Jezsuita Roma Szakkollégium ezen intézmények szakmai igényességét, hitbeli és társadalmi elkötelezettségét folytatja. A SZIK épülete és húsz év tapasztalata biztosítva van már, köszönhetően sokak, hosszú évek óta érkező támogatásának: Most csak igent kellett mondani az új kezdeményezésre.

Tudom, hogy ma csak hálózati formában, partnerségben építkezve, társakat és közös célokat keresve lehet társadalomformáló víziót építeni. A JRSZ azért jöhetett létre, mert az elmúlt húsz év talán legkarakteresebb keresztény összefogása formálódott: a jezsuiták katolikusként Budapesten, a görög katolikusok Miskolcon, a reformátusok Debrecenben, az evangélikusok pedig Nyíregyházán álltak a közös ügy mellé. Egyszerre, egy céllal, négy egyházi közösség együtt cselekedett.

Úgy látom, hogy a mára már mítosszá növelt roma-üldözöttség képe csak állandósuló etnikai konfliktusokat vetít előre a következő évtizedekre. A kérdés számomra az, hogy lesz-e a felnövekvő cigány értelmiségnek egy mértékadó része, amely keresztény elveken nevelkedve nem a konfliktust, hanem a megbékélést, a kiegyezést keresi? Hiszem, hogy képesek vagyunk arra, hogy megteremtsük a fogadókészség feltételeit azon fiatal cigány értelmiségiek számára, akik önmaguktól eljutottak odáig, hogy a konfrontáció helyett a megbékélés útjait keressék – velünk együtt.

Elindultunk. Tartsanak velünk, legyenek Barátaink és Társaink, hogy a vízió valósággá váljon!

P. Forrai Tamás Gergely SJ
provinciális

Az esélyteremtés szolgálatában

Gyakran halljuk: hol vannak a potenciális roma „vezetők”? Akik képzettek és motiváltak, és képesek lesznek változtatni az elcsépelt sztereotípiák világán? Jelenleg nincsenek ilyenek.

Köztünk vannak azonban azok, akiket Önök még nem ismernek: a Jezsuita Roma Szakkollégium növendékei cigány és magyar identitásukat őrizve és ápolva készülnek rá, hogy kiutat mutassanak a cigányságnak és magyarságnak a jelenleg is többszörösen összetett válságból.

Szeretnénk, hogyha ezek a fiatalok néhány év múlva valóban átvehetnék diplomájukat és munkájukkal, jelenlétükkel, hangjukkal a cigány-magyar megbékélés ügyét erősítenék. Leendő jogászok, közgazdászok, orvosok, bölcsészek és más tudományterületeken tenni akaró cigány fiatalok tanulnak nálunk.

Itt a lehetőség! Részese lehet egy páratlan vállalkozásnak. Lépjen ki a megszokott gondolatmenetek világából, mert megszülethet egy új valóság, egy új Magyarország.

Legyen Barátunk és Társunk az esélyteremtésben, hogy az elmúlt húsz év kudarcain túlléphessenek

cigányok és magyarok egyaránt! Segítse munkánkat, akár a felsorolt támogatások egyikével is.

P. Hofher József SJ
a kollégium lelki vezetője

Köszönjük, hogy eddig is hűségesen támogatták a jezsuiták oktatási intézményeinek működtetését.

Az ösztöndíjalap támogatására korábbi adományozóink átlagosan 5 000 Ft-ot adtak.

LEGYENEK TÁRSAINK A JEZSUITA ROMA SZAKKOLLÉGIUM MŰKÖDTETÉSÉBEN IS!

Példák támogatási célokra:

Tankönyvtámogatás egy diáknak5 000 Ft
Hozzájárulás egy szociálisan rászoruló diák havi költségeihez10 000 Ft
Támogatás kollégiumi férőhely fenntartására15 000 Ft

 

A támogatás formái:

 

  • Banki átutalással a Jézus Társasága Alapítvány (JTA) által a Jezsuita Roma Szakkollégium (JRSZ) támogatására létrehozott bankszámlaszámra.
    JTA – JRSZ Szociális számla (CIB Zrt.)
    10702019-18064333-52700000
  • Postai csekkes készpénz átutalással: Ehhez szükséges sárga postai csekket a Barátainknak újságban kapott, illetve, ha még nem kapott, kérjük, jelezze igényét a [email protected] e-mail címen, vagy az 1/327-4054 telefonszámon.
  • Tartós támogatás, Ösztöndíjazás felajánlását is szívesen fogadjuk. A fent említett elérhetőségeken várjuk jelentkezését.

 

Kategóriák
Eseményeink

A Jezsuita Roma Szakkollégium hallgatói a Hanns Seidel Alapítvány ösztöndíjasaival és a Fidelitas vezetőségét látták vendégül

cimlap-vizeses

A Jezsuita Roma Szakkollégium hallgatói a Hanns Seidel Alapítvány ösztöndíjasaival és a Fidelitas vezetőségét látták vendégül

A Hanns Seidel Alapítvány szervezésében magyarországi tanulmányútra érkezett német parlament ösztöndíjasait 2012. május 3-án este a Jezsuita Roma Szakkollégium látta vendégül egy beszélgetéssel egybekötött vacsorára, azzal a céllal, hogy betekintést nyerjenek egy olyan ígéretes kezdeményezésbe, mint a Jezsuita Roma Szakkollégium. Antal István a Jezsuita Roma Szakkollégium rektorának köszöntőbeszédét követően röviden bemutatta a szakkollégium céljait, küldetését és tanulmányi programját. A rektor köszöntője után Hofher József SJ jezsuita szerzetes, a Jezsuita Roma Szakkollégium spirituális vezetője köszöntötte a vendégeket. A vacsora során a Jezsuita Roma Szakkollégium hallgatói is bemutatkoztak a vendégeknek és beszámoltak jövőbeli céljaikról. A bemutatkozásoknál a Fidelitas nevében Rónaszéki Nóra alelnök köszöntötte a német fiatalokat, és röviden bemutatta szervezetüket. A bemutatkozásokat követően egy finom vacsora mellett kötetlen beszélgetésre nyílt lehetősége a szakkollégistáknak a német ösztöndíjasokkal. A német fiatalok nagy érdeklődést mutattak a Jezsuita Roma Szakkollégium kezdeményezése, küldetése és hallgatói iránt is. Az este során többen is hosszasan érdeklődtek a szakkollégiumi élet, az itt tanulható plusz kurzusok iránt. Az ösztöndíjasok nagyon hasznosnak és követnivaló példának ítélték meg a szakkollégiumi kezdeményezést. 2012. május 3.
Kategóriák
Évnyitó

KRSZH Évnyitó

cimlap-vizeses

A Jezsuita Roma Szakkollégium hallgatói a Hanns Seidel Alapítvány ösztöndíjasaival és a Fidelitas vezetőségét látták vendégül

2011. szeptember 13-án megtartotta első közös tanévnyitóját a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat. Romák és magyarok között nem csupán békés egymás mellett élésre van szükség, hanem békés egymásért élésre – fogalmazott Balog Zoltán, társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár ünnepi beszédében, Budapesten.

2011. március 17-én Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatot hoztak létre a magyarországi történelmi egyházak: szeptembertől négy városban, Budapesten, Debrecenben, Nyíregyházán és Miskolcon indul meg a szakkollégiumi képzés a cigány egyetemisták és főiskolások számára. A fővárosban a jezsuita rend, Debrecenben a református egyház, Nyíregyházán az evangélikus egyház, Miskolcon pedig a görögkatolikus egyház lesz az intézmény fenntartója.

Balog Zoltán beszédében kiemelte: nem elég tudni valamit, meg is kell tanulni azt. Csak tudni, hogy nehéz sors cigánynak lenni nem elég, meg is kell tanulni. Tudni, hogy Magyarország csak akkor lesz boldogabb, ha a békés egymás mellett élés megvalósul, az más, mint meg is tanulni azt – mondta Balog Zoltán. Olyan emberek vannak ma itt, akiknek fontos ez a szövetség, a kérdés csak az, hogy lesznek-e olyan cigány fiatalok, akik elfogadják a kinyújtott kezet.

A ti feladatotok – szólt az államtitkár a jelenlévő kollégista fiatalokhoz – az, hogy kimozdítsátok a nyomorba beletörődött embereket. Ti számunkra egy befektetés vagytok, mivel amit itt kaptok és tanultok, azáltal a sajátjaitok szószólói lehettek. A magyar állam érdekelt a roma-magyar békés egymás mellett élésben – hangsúlyozta végezetül az államtitkár.

Forrai Tamás Gergely, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Provinciálisa elmondta: terviek szerint a Hálózat már jövőre bővülhet pécsi és szegedi szakkollégiumokkal, továbbá a jövőben nem csak a felsőoktatásban tanuló cigány fiatalokhoz szeretnének eljutni.

Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke kifejezésre juttatta: az egyházak felelőssége is, hogy „a cigány emberek érezzék magukat jobban egy-egy egyházi közösségben”.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke utalt Jézus utolsó, missziói parancsára, hogy a tanítványoknak el kellett vinniük az evangéliumot a világ minden tájára, és tanítaniuk is kellett az embereket. Mint mondta, ez „a hálózat nem egyszerűen összefogás, hanem Isten parancsának való engedelmeskedés”.

telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio