Kategóriák
Egyéb kategória Hírek Közösségi programok NTP

Csütörtöki vendégünk Schiffer András politikus

cimlap-vizeses

Csütörtöki vendégünk Schiffer András politikus

A hagyományos csütörtök esti közösségi alkalmaink keretében 2017. október 19-én 19 órakor ismét nyilvános vitaestet rendezünk az NTP-EMET-EMMI jóvoltából, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Vendégünk ezúttal Schiffer András politikus, az LMP egyik alapítója, 2013-2016 között a párt parlamenti frakcióvezetője lesz. A 2018-as választások közeledtével fogjuk kérdezni őt a választások előtt álló Magyarország fő politikai, társadalmi kihívásairól, az LMP helyzetéről, és arról, hogyan látja ő most a világot és benne az országot. És persze arról, amire a résztvevők, a szakkollégistáink még kíváncsiak. A beszélgetést Hofher József atya vezeti. Külsős érdeklődők részvételi szándékukat kérjük, az [email protected] címen jelezzék.
Kategóriák
Csütörtök este Hírek NTP

Vitaestsorozatunk folytatódik – Péceli Melinda szociológussal

cimlap-vizeses

Vitaestsorozatunk folytatódik – Péceli Melinda szociológussal

Vitaestsorozatunk csütörtöki (2017.09.28) előadója Winklerné Péceli Melinda szociológus, aki több egyház romák közti vallási tevékenységét vizsgálta. Az interjúkészítés során megismert közösségek tevékenységéről, az élményeiről beszél, fotókat és a kutatási eredményeit hozza el nekünk. A Fogom a kezét, és együtt emelkedünk kötetben A vallási közösség mint a cigányintegráció egyik lehetséges terepe című tanulmányában számolt be a kutatásról. A vitaest nyilvános, amely az NTP-EMET-EMMI támogatásával jön létre – szeretettel várjuk az érdeklődőket 19 órakor a szakkollégium nagytermében.
Kategóriák
Csütörtök este Eseményeink Hírek NTP

Vendégeink a Fogom a kezét, és együtt emelkedünk c. kötet szerkesztői

cimlap-vizeses

Vendégeink a Fogom a kezét, és együtt emelkedünk c. kötet szerkesztői

A hagyományos csütörtök esti közösségi alkalmaink keretében 2017. szeptember 21-én 19 órakor nyilvános vitaestet rendezünk az NTP-EMET-EMMI jóvoltából, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Vendégeink Gereben Ferenc és Lukács Ágnes, a Fogom a kezét, és együtt emelkedünk c. kötet szerkesztői. Ők bevezető előadást tartanak a könyvről, annak hátteréről, és a számukra legfontosabb interjúkról mesélnek majd. A vendégeket kérjük, részvételi szándékukat az [email protected] címen jelezzék.

https://jezsuitakiado.hu/wp-content/uploads/2017/01/fogom-a-kezet-es-egyuett-emelkeduenk.jpg

A könyv 2013-ban jelent meg először a Jezsuita Kiadó gondozásában. Fiatal szociológusok cigánysággal foglalkozó tanulmányait és interjúit gyűjti egybe a kötet, amely arra törekszik, hogy kiegészítse a hazai romakutatás gazdag, de nem hiánytalan spektrumát –   főleg a roma vallásosság megjelenési formáinak, a megtérések életvitel-módosító hatásának, a cigányság felzárkóztatási motivációinak bemutatásával, de a cigány-nem cigány viszony árnyaltabb   megjelenésével is.

Bővebben: https://jezsuitakiado.hu/termek/fogom-a-kezet-es-egyutt-emelkedunk/

Kategóriák
NTP Pályázatok

Nemzeti Tehetség Program 2016/17 – pályázati beszámoló

cimlap-vizeses

Nemzeti Tehetség Program 2016/17 – pályázati beszámoló

A Nemzeti Tehetség Program a 2016/17-es tanévben is támogatta Szakkollégium tehetséggondozó programját. Az alábbiakban összefoglaljuk az NTP-SZKOLL-A-M-16-0002 pályázat keretében megvalósult tevékenységeket.

A JRSZ tehetséggondozó és tehetségfejlesztő programja című projekt 12 – rendszeres és egyedi alkalmakból álló – tevékenysége végigkísérte az elmúlt tanévet, az évindító orientációs szaktábortól a tanév közbeni közösségi estéken és kurzusokon át az év végi, roma kulturális kiadvány megjelentetéséig. A szakmai programcsomag megvalósulását a Nemzeti Tehetségprogram és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével.

A 2015/16-os tanévhez hasonlóan ebben a két szemeszterben is két szaktábor megvalósítására nyílt lehetőség. A tanévkezdő szaktábor Királyréten, a tavaszi szaktábor Pannonhalmán  került megrendezésre. Mind a két tábor alapját Tóth Zoltán (AC Humán Kft) szervezetfejlesztő szakember tréningje nyújtotta. Az évkezdő tábor emellett lehetőséget nyújtott az új szakkollégisták közösségi integrációjára, a szakkollégiumi program bemutatására és a jezsuita lelkiség megismertetésére is.

A tanulmányi rendszer gerincét képező  szakkollégiumi kurzusok közül hármat tudtunk a támogatásból finanszírozni. A Bioetika, Jogi alapismeretek és EU tárgyú, egyenként 16 órás kurzusok a diákok által jelzett igények szerint kerültek kiválasztásra.

A Szakkollégium 6 éves fennállása óta immár hagyománnyá vált, hogy a közösségi alkalmakat csütörtök esténként szervezzük a szakkollégisták részére. A program keretében mindkét félévben 12-13 alkalommal fogadtunk meghívottakat, akik a hallgatók számára mutatták be tevékenységüket. Vendégünk volt többek között a Jezsuita Menekültszolgálat vezetője, az UCCU Alapítvány, az ELTE TáTK néhány nemzetközi diákja, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, a RefoRom Református Cigány Szakkollégium, a Máltai Szeretetszolgálat külföldi cserekapcsolatokért felelős szervezői, a kanadai nagykövet és a jezsuiták új tartományfőnöke is.

A szakkollégium új tagjainak szakszerű kiválasztásához és egyéni szükségleteken alapuló fejlesztéséhez fontos eszközrendszert szolgáltatott a felvételi rendszerünk fejlesztése és a mentorrendszer kialakítása. A felvételi tehetségazonosítási és kiválasztási folyamatban professzionális szakértői segítséget vettünk igénybe. A felvett hallgatókat érintő egyéni akciótervek kidolgozását, tehetségterületeik és fejlesztendő területeik feltárását és a közösségbe illeszkedésükhöz szükséges lépések kijelölését a szintén a program keretéből támogatott tehetségkoordinátor végezte. Az egyéni fejlesztési tervek és az online adatbázis a II. félév során megvalósult mentorálási munkához jelentettek alapot.

A program keretében kulturális programokat is látogattunk diákjainkkal: a Zeneakadémián 2017. februárjában a „Zongopera” c. előadást, márciusban az Erkel Színházban a Cigánybárót tekintettük meg. A roma kultúra terjesztését szolgálta az angol nyelven megjelent Think Roma Style c. kiadvány kiadványunk. Még 2016 decemberében került publikálásra a 2015/2016-os tanév eseményeit és közösségét bemutató évkönyv is. Szakkollégiumi könyvtárunkat és folyóiratolvasónkat szakkönyvekkel, szakmai folyóiratokkal bővítettük.  A diákok számára is lehetőséget biztosítottunk, hogy tanulmányaikhoz igazodó szakkönyvek beszerzésére vonatkozó igényeiket benyújtsák a könyvtár állományának bővítéséhez.

                              

Kategóriák
Hírek Kollégiumi hétvége Közösségi programok NTP

Szakkollégiumi tábor Pannonhalmán

cimlap-vizeses

Szakkollégiumi tábor Pannonhalmán

A Jezsuita Roma Szakkollégium tavaszi szakkollégiumi táborának a megrendezésére az ország egyik legszebb történelmi helyén, Pannonhalmán, 2017. április 21-23. között került sor.

Pénteken a hétvége menetrendjét, majd egy rövid prezentációt láthattunk a település történelméről és nevezetességeiről. Ezt követően a nap egy kötetlen beszélgetéssel zárult.

Szombaton az AC Human szakembere, Tóth Zoltán látogatott el hozzánk, aki egy csapatjátékot szervezett számunkra. A játék túrából állt, mely a szállástól az apátság fölötti, Boldog Mór kilátóig vezetett. Közben a megállóhelyeken – a Milleneumi emlékműnél és a Boldogasszony kápolnánál – feladatokkal (történelmi és vallási kvíz kérdések, videó készítés) várták a négyfős csapatokat a program szervezői.

A hideg szeles időben tett túra után jól esett a meleg ebéd és a füvészkert teázójában elfogyasztott, helyi gyógyfüvekből készült tea. Ezután megtekintettük az apátsági templomot belülről, ahol az egyik bencés szerzetes beszámolóját is hallottuk az apátságról és mindennapjaikról. Továbbá a nagyhírű pannonhalmi könyvtárat is megnézük, ahol többek között a tihanyi apátság alapítólevelét őrzik.

Az est végül közös borkóstolással zárult, a főapátsági pincészetben megízleltük a helyi borspecialitásokat.

A tábor utolsó napján kihirdették a csapatverseny eredményét, melyet Anna és a buli bárók csapata nyert meg. Végül középkorias hangulattól átitatott latin nyelvű gregorián énekes misén vettünk részt, az apátság templomában.

A hétvége minden résztvevő számára örök emlék marad. A rengeteg móka, játék, kacagás mellett bejárhattuk Magyarország egyik legcsodálatosabb történelmi színhelyét. A tábor igazi csapatépítés volt.

Oláh Zsolt

A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-A-M-16-0002 kódszámú pályázata keretében valósult meg.

Kategóriák
Egyéb kategória Hírek Kollégiumi hétvége NTP

Zongopera est

cimlap-vizeses

Zongopera est

Tanulmányi hétvégénket megelőző kulturális estünkön, február 24-én egy igazán színvonalas programon, a Cziffra György Fesztivál „Zongopera” című hangversenyén vehettünk részt. Nagyszerű közösségi program volt, amit komoly készülődés előzött meg. A program helyszíne a 110 éves, szecessziós stílusú Liszt Ferenc Akadémia volt. A nagyterem zsúfolásig telt, és az épület lenyűgözött minket. Amint egyik, ettől a félévtől szakkollégista társam mondta: „sohasem gondoltam volna, hogy Isten ilyen helyekre juttat el engem”.

Bellini, Donizetti, Werther és Verdi műveit – köztük több Liszt-parafrázist – hallgathattuk meg Rost Andrea Kossuth-díjas operaénekes és Balázs János zongoraművész magas színvonalú tolmácsolásában.

Rost Andrea nemcsak Magyarországon ismert név: az elmúlt huszonöt évben Amerika, Japán, és főként Európa számos városa közönségét hódította meg, köztük a zeneértő bécsi és milánói publikumot.

Balázs János, a Snétberger Zenei Tehetség Központ tanára zenei játékát némelyikünknek már volt szerencséje hallani egy korábbi KRSZH rendezvényen. A kiváló zenei érzékkel rendelkező zongoraművész több neves díjat is elnyert már élete során, köztük a Liszt Ferenc díjat. Személyes weboldalán így írnak róla: „Balázs János fiatalos lendülete kiemelkedő technikai kvalitással és mély zenei megértéssel párosul… Hitvallása, hogy a zene csakis a lélek legmélyebb és legőszintébb érzelmeiből születhet meg. A zene iránti igényessége és alázata garantálja a hallgatóság számára a legmagasabb művészi értéket. Koncertjeit hangos siker övezi. A hallgató nem csupán pillanatnyi élmény részese lesz, maradandó értéket vihet magával.”

A két művész kvalitásainak most mi is fültanúi lehettünk. Nem véletlen, hogy három ráadásra került sor… Megtapasztalhattuk, hogy az emberi léleknek szívet melengető a komolyzene, és fontos, hogy olykor időt szakítsunk rá.

Kőszegi Dóra

A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-A-M-16-0002 kódszámú pályázata keretében valósult meg.

Kategóriák
Egyéb kategória Eseményeink Évnyitó NTP Nyári tábor Pályázatok

Évkezdés Királyréten

cimlap-vizeses

Évkezdés Királyréten

Augusztusban megtörtént a új szakkollégisták kiválasztása, a múlt héten egyre inkább megtelt hallgatóval a kispesti kollégium épülete… de a 2016-17. tanév ünnepélyes, közös elkezdésére most, szeptember első hétvégéjén került sor. A szakkollégiumi tagságukat kezdő, illetve megújító hallgatók, és a szakmai programban résztvevő munkatársak a Királyréti Ifjúsági Táborba vonultunk el.  Hogy miért épp ide, ahol a madár se jár? Tavasszal már jártunk a Börzsöny kapujánál, Szendehely-Katalinpusztán szakkollégiumi táborban, és felfedeztük, hogy a városból való kivonulás, a természeti környezet nagyban segít, hogy valóban egymásra és a közösség építésére tudjunk összpontosítani.

Péntek délután, miután mindenki röviden bemutatkozott, Antal István rektor felvázolta a szakkollégium misszióját, vízióját, alapvető céljait, Bartal Attila pedig felvázolta szakmai programunk hátterét biztosító VEKOP projektet és teljesítményen alapuló értékelési rendszer főbb alapelveit. A királyréti tanösvényt végigjárva kiscsoportokban idéztük fel a szakkollégiummal kapcsolatban hallott információkat. Este tábortűz mellett igyekeztünk nemcsak neveket, arcokat rögzíteni, hanem személyesen is megismerkedni, főként azzal a kilenc hallgatóval, akik most kerültek közénk.

dsc_0007-collage

Szombaton szinte egész nap az AC human trénere, Tóth Zoltán vezetett minket a csapatépítés és a brandépítés gazdag eszköztárának felvonultatásával. Délelőtt vegyes, „régi” tagokból és 1-1 új tagból álló csoportokban dolgoztuk fel a JRSZ-be kerülésünk óta felgyűlt legfontosabb eseményeket, élményeket. A  prezentáció már a teljes közösség előtt zajlott: az újonnan bekerült szakkollégisták ötletesen tolmácsolták mind maguk, mind társaik emlékeit.  Megerősítő volt hallani lelkesedésüket, a szakkollégium felé támasztott elvárásaikat, melyek mindannyiunkra ösztönzőleg hatnak az egyre komolyabb szakmai munka felé. Szinte mindegyikük kiemelte, mennyire pozitív meglepetés volt számukra a többórás felvételi.

Délután Tóth Zoltán előadásából többek között megtudhattuk, milyen fontos nemcsak tejesíteni, hanem eredményeinket, önmagunkat be is mutatni, sőt, felvállalni a kitettséget (exposure), mely céljaink elérésében rengeteget nyom a latban. Ennek egyfajta azonnali kísérleteként adott eszközökből alkotásokat hoztunk létre, melyet csoporttársainknak bemutattunk, majd egy hallgató mindenki előtt is vállalta önmaga megmutatását alkotásán keresztül. Szakkollégiumunk alapításánál bábáskodott és annak életét az első években elkísérte Hofher József jezsuita atya. Idén visszaköltözik Budapestre, így vissza tudja venni a szakkollégiumban a lelki kísérést. Hofi atya a délután folyamán bemutatkozott, majd vele, és közösségi társával, Petrovich Lászlóval évnyitó Veni Sancte szentmisén vettünk részt. Esténket, amelyet ismét a tábortűz mellett töltöttünk el, a Karaván Família tagjai zenével, énekkel tettek emlékezetessé. A családias légkört emelte, hogy a közös nótázásba a hallgatókat is bevonták.

A vasárnap délelőttöt ki-ki pihenésre, sportolásra, vagy a kisvasutazásra és egy duna-parti sétára használta ki. A visszafelé úton, mikor a születésnapost köszöntöttük, éreztük, hogy a hétvégén elkezdődtek új barátságok, elindult az új közösség, és elindult a 2016-17. év szakmai programja: egyszóval teljes mellszélességgel elkezdtük ötödik

A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-A-M-16-0002 kódszámú pályázata keretében valósult meg.

Kategóriák
NTP

Nemzeti Tehetségprogram 2015/16

cimlap-vizeses

Nemzeti Tehetségprogram 2015/16

A Jezsuita Roma Szakkollégiumban folyó tehetséggondozó munka színvonalas folytatását a 2015/2016-os tanév folyamán nagyban elősegítették az NTP-SZKOLL-M-15-0003 pályázat jóvoltából megvalósult tevékenységek.

A kurzusokból, nyelvtanfolyamokból, közösségi és szakmai eseményekből, könyvtárbővítésből és a 2014/2015-ös tanévet bemutató évkönyv kiadásából összeállt szakmai programcsomag a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre.

A tanév során két szaktábor megvalósítására is lehetőség nyílt: a tanévkezdő szaktábor Kecskeméten, a tavaszi szaktábor Katalinpusztán került megrendezésre. Mind a két tábor alapját Tóth Zoltán (AC Humán Kft) szervezetfejlesztő szakember gyakorlati képzése nyújtotta. Az évkezdő táborban emellett kiemelt szerepet kapott a roma kultúra, a jezsuita lelkiségi programok és a szakkollégiumi munkát megalapozó elméleti előadások.

kepatmeretezes_hu_kpuszta

A tanév folyamán a könyvtárat folyamatosan bővítettük: elsősorban romológiai és keresztény témájú, valamint tehetségfejlesztéssel foglalkozó szakkönyveket vásároltunk, illetve a diákok számára is lehetőséget biztosítottunk, hogy tanulmányaikhoz igazodó szakkönyvek beszerzésére vonatkozó igényeiket benyújtsák a könyvtár állományának bővítéséhez.

kepatmeretezes_hu_kurzus

Az elmúlt tanévben a szakkollégiumi kurzusokat (pl. informatika, közgazdaságtan, retorika, szociálpszichológia, roma társadalomtörténet, közösségi lét dilemmái) és számos nyelvtanfolyamot (angol, német, francia) is a támogatásból tudtunk finanszírozni, valamint a tanulmányi hétvégéket megnyitó péntek esti kulturális estek költségét is a támogatás terhére számoltuk el. Az első tanulmányi hétvégén például az országosan ismert Karaván Família fogadta el meghívásunkat.

Az őszi félévben, csütörtök esténként folytatódott a 2014/2015-ös tanévben megkezdett, „Lokális elszigeteltségben” című előadássorozat, melyet az MTA-val közös szervezésben dr. Kállai Ernő szervezett és moderált. A félév meghívott előadói voltak:

– Bódis Kriszta
– L. Ritók Nóra
– Ignácz József
– Gelsei Gábor 
– Orsós János

A csütörtöki szakmai estek fennmaradó részében zártkörű előadások, fórumok kerültek megrendezésre. Az estekhez kapcsolódó előadói díjakat és a közös vacsora költségét a támogatásnak köszönhetően tudtuk finanszírozni.

Újdonság volt a szakkollégiumi életben a két alkalommal is megrendezett kiscsoportos lelkigyakorlatos hétvége. Az ignáci lelkigyakorlatok mintájára felépülő, három-három napos, vezetett, egyéni elcsendesülés Dobogókőn illetve Tahitótfalun, jezsuita lelki vezető szolgálatával valósult meg.

kepatmeretezes_hu_lgy

A támogatásból továbbá egy közösségépítő sportnap szervezésére is lehetőség nyílt, valamint publikálásra került a 2014/2015-ös tanév eseményeit és közösségét bemutató évkönyv is. A kiadványból a hallgatóknak, oktatóinknak, vendégeinknek és támogatóinknak is át tudtunk egy-egy példányt adni, ezzel is népszerűsítve az intézményben folyó tehetséggondozó munkát.

ntp_72_rgb emet_logo_szines emmi_logo

Kategóriák
Hírek NTP Pályázatok

Nemzeti Tehetségprogram 2014/15

cimlap-vizeses

Nemzeti Tehetségprogram 2014/15

A 2014/2015-ös tanév tavaszi félévében a Jezsuita Roma Szakkollégium a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet jóvoltából, NTP-RTP-M-14-0006 pályázati kódszámmal lehetőséget nyert egy öt elemből álló programcsomag megvalósítására.

1.) 10 előadásból álló tehetségfejlesztő programsorozat

A Sziromnyi Művészeti és Oktatási Egyesület közreműködésével 2015. március 17. és május 19. között tíz különböző, főként hátrányos helyzetű településre jutottak el az intézményt képviselő szakkollégisták egy tehetségfejlesztő programsorozat keretében.
Az egyenként kb. négyórás előadások tanodákban, kultúrházakban, valamint általános iskolákban kerültek megrendezésre azzal a céllal, hogy a szakkollégium felkutassa és kapcsolatot teremtsen a közoktatásban tanuló tehetséges roma fiatalokkal.
A JRSZ szakkollégistái saját példájukon keresztül ösztönözték a hátrányos helyzetű gyerekeket a továbbtanulásra.
Az egyes előadásokon a cigány kultúra kiemelt szerepet kapott, így minden látogatás fontos részét képezte a hagyományos roma táncok és zenék megismertetése.
A Szakkollégium ajándékaként minden alkalommal tehetségfejlesztő játékokat adott át a Sziromnyi Egyesület, valamint állófogadást tartottak a résztvevő gyermekek számára.

Az előadások szakmai hátterének nyomon követésére egy tehetséggondozásban jártas pedagógust kértünk fel, aki a tapasztalatokat figyelembe véve egy javaslattételi programcsomagot dolgozott ki, amelyet az intézmény a jövőben a roma tehetségazonosítás és tehetséggondozás területén tud hasznosítani.

Időpontok, helyszínek:
1. 2015.03.17 Bódvaszilas
2. 2015.03.19 Kaposvár
3. 2015.03.24 Kiskőrös
4. 2015.03.31 Szendrő
5. 2015.04.14 Szendrőlád
6. 2015.04.17 Csobánka
7. 2015.04.20 Lakócsa
8. 2015.05.05 Szeged
9. 2015.05.18 Szabadszállás
10. 2015.05.19 Miskolc

2.) Tehetségazonosítási és kiválasztási módszertan kidolgozása a felvételi folyamathoz

A JRSZ a támogatás keretein belül egy olyan módszertant tudott kidolgoztatni az AC Humán Kft.-vel, amely speciálisan a JRSZ felvételijeként alkalmazható a jövőben. A módszertan kialakításához a szolgáltató a szakkollégiumban tanuló diákok megismerésére, valamint a szakkollégium jövőjét illető vezetői elképzelésekre is hangsúlyt helyezett, így a következő évek felvételi eljárása során a szakkollégium szervezeti kultúrájába illő, az intézmény céljaival azonosulni tudó hallgatók kerülhetnek kiválasztásra.

3.) Hanganyag-készítés a zenész szakkollégista hallgatók előadásából

A szakkollégium öt zenész hallgatójának (Baranyi Zoltán, Berki Tamás, Radics Gerald, Sárközi Xénia, Sztojka Zoltán) előadásaiból álló hanganyag felvételét és kiadását is lehetővé tette a Nemzeti Tehetségprogram pályázata.
A komolyzenei CD elkészüléséhez a Soundmaster Művészeti Kft, a Dando Kft, valamint a Mucius Scaevola Kft szolgáltatását vettük igénybe, akik a stúdióbérlésről, a zenei rendezésről, valamint a CD nyomdai kivitelezéséről gondoskodtak.
A 8 zenei számból álló CD 300 példányban készült el a szakkollégium reklámjaként, valamint a szakkollégisták tehetségének széleskörű megismertetésének érdekében. A CD lemezeket ajándékkánt adjuk a szakkollégiumhoz közel álló személyeknek, partnereknek, támogatóknak, vendégeknek, valamint a lemezen közreműködő hallgatóknak.

DSC_3003

4.) JRSZ felvételi reklámja, „jó gyakorlatok gyűjteménye” kiadvány elkészítése

A Szakkollégiumban folyó szakmai munka megismertetésére az elmúlt évek közösségi estjeiről készítettünk összeállítást.
A nyomdai kivitelezéshez a Wings Group Kft munkáját vettük igénybe. Az elkészült 100 db kiadványt a jelenlegi és jövőbeli a szakkollégistáknak kívánjuk ingyenesen hozzáférhetővé tenni.
A szakkollégium további népszerűsítése érdekében felvételi plakátot és videót készíttettünk. Az anyagok online reklámként szolgálnak a JRSZ honlapján (www.jrsz.hu), közösségi oldalakon (Facebook, Youtube), illetve kiküldésre kerülnek a fővárosi egyetemek és a vidéki középiskolák számára. A plakátok elkészítésével Ákos Péter egyéni vállalkozót bíztuk meg, aki szakkollégisták bevonásával hozta létre a reklámanyagokat.

borító_végleges

5.) Tehetségfejlesztő tábor hátrányos helyzetű általános és középiskolás korú gyerekek számára

2015. június 26. és 28. között került megrendezésre a szakkollégium által szervezett tehetségfejlesztő tábor 18 iskolás gyerek részvételével.
A rendezvény helyszínéül a kollégium épülete szolgált. A támogatás segítségével a résztvevők és a szervezők étkeztetése és a tábor megrendezéséhez szükséges tehetségfejlesztő eszközök, játékok megvásárlása is lehetővé vált.
A táborra hátrányos helyzetű (elsősorban roma), 10-14 éves kor közötti gyermekek jelentkezhettek. Velük a JRSZ hallgatói vették fel és tartották a kapcsolatot, akik a program teljes lebonyolításában is aktívan vettek részt.
A tehetségfejlesztő hétvégén a szakkollégisták továbbtanulásra ösztönözték a résztvevőket, sportfoglalkozásokat, zenés-táncos programokat rendeztek számukra, és lehetőséget biztosítottak a főváros megtekintésére is.
A csoportos, valamint egyéni beszélgetések és a kompetenciafejlesztő foglalkozások lehetőséget biztosítottak a diákok önbizalmának, önismeretének építésére, illetve a szociális kapcsolataik bővítésére. A cigány kultúra megismertetésével a gyerekek roma-magyar kettős identitás-tudatának mélyítésére is hatott a rendezvény.
A diákok kapcsolatba kerültek olyan roma szakemberekkel és művészekkel, akik példaképként szolgálhatnak számukra és fejlődésüket, motivációjukat katalizálhatják.

emet_logo_szines (1)emmi_logo

Alap CMYK

ntp_72_rgb

Kategóriák
Hírek NTP

Nemzeti Tehetségprogram 2013/14

cimlap-vizeses

Nemzeti Tehetségprogram 2013/14

A Jezsuita Roma Szakkollégium Kiemelkedően Tehetséges Szakkollégistáinak Támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2013–2014. évi cselekvési programja alapján meghívásos pályázatot hirdetett a kiemelkedően tehetséges fiatalok elismerésének támogatására.

Ennek keretén belül a Jezsuita Roma Szakkollégium ösztöndíjpályázatot hirdetett szakkollégistáinak körében. A 2014. március 03-án kiírt „Kiemelkedően tehetséges fiatalok elismerése” pályázatra végül hat szakkollégista nyújtotta be munkáját. A beérkezett írásbeli pályázatokat az Ösztöndíj Bizottság megvizsgálta, s minden pályázót behívott a szóbeli fordulóra.

Az Ösztöndíjbizottság döntése alapján az alábbi szakkollégisták részesülnek ösztöndíjban:

• Antal Szabina
• Atyimov Zsanett Kitti
• Bangó Alexandra

Gratulálunk a pályázóknak! Sok sikert kívánunk a tanulmányaikhoz!

telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio