Kategóriák
Csütörtök este Egyéb kategória Eseményeink Hírek

A Jövő Rólad Szól

cimlap-vizeses

A Jövő Rólad Szól

Szerző: Farkas Teodóra Közös stratégiai tervezés – talán így lehetne legegyszerűbben jellemezni a 2016. 02. 18-án megtartott szokásos közösségi csütörtök estét. Az est keretében Forrai Tamás, a magyar jezsuita rend tartományfőnöke, valamint Tóth Zoltán és Matolcsy János stratégiai és szervezetfejlesztési tanácsadók látogattak kollégiumunkba, hogy közösen vitassuk meg a ránk váró időszak feladatait. Az est első felében Forrai Tamás tartott beszédet arról, hogy mennyire fontos, hogy legyen víziónk. Persze egyértelmű, hogy mindannyiunknak van feladata a világon, de mégis mit tartunk igazán fontosnak? Mi az, ami által másokat is meg tudunk mozgatni? Hol van a nagyobb szükség, az elhagyatottság, ahol segíteni kell? Az est második felében a csapatmunkáé volt a főszerep. 4-5 fős csoportokba rendeződve kellett a kollégiumra vonatkozóan létrehozni stratégiai tervet. A stratégiai tervezés alapja, hogy meghatározzuk jelenlegi helyzetünket, hol tartunk most, majd ezután megfogalmazzuk, hogy hova akarunk eljutni. Ehhez persze az odavezető utat is tisztán kell látnunk. Ilyen, és ehhez hasonló tervezések szövik át az élet minden területét. A szakkollégium jövőjének tervezése során olyan kérdések is felmerültek, mint például: Mi kell ahhoz, hogy a cigány értelmiség értelmesen tudjon jövőt alkotni? Mi segíthet ebben? A közös munka során nem kerülhette el a figyelmemet, hogy a legtöbben nem csak kapni, de adni is szeretnénk. Minden csapat egy rövid, két perces előadásban ismertette az általa fontosnak vélt elképzeléseket, amelyek előre vihetik szakkollégiumunkat. Kivétel nélkül, mindegyik csapat előadása során előkerült a társadalmi felelősségvállalás, és az, hogy adjunk egy kis pluszt a minket követő generáció számára is. Az est remek lehetőség volt többek között arra, hogy a vezetőség is megismerhesse a mi véleményünket is a szakkollégium működéséről, ötleteket gyűjtve a jövőre nézve. Hiszen a jövő, amelyben mi is szerepet játszunk, olyan mértékben lesz értékes, amennyire mi magunk benne vagyunk a tervezésben és a megvalósításban egyaránt.
Kategóriák
Egyéb kategória Eseményeink Hírek

KÉRME Egyesület panelbeszélgetése

cimlap-vizeses

KÉRME Egyesület panelbeszélgetése

Szerző: Oláh Zsolt Február 17-én részt vettem a KÉRME Egyesület rendezvényén, ahol egy panelbeszélgetés keretein belül a „Fiatal magyar értelmiség nevelése: a szakkollégiumi rendszer” volt a téma. A meghívott előadók szakkollégiumi vezetők voltak: Antal István, a Jezsuita Roma Szakkollégium rektora, Feledy Botond, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium rektora, Szalai Zoltán, a Matthias Corvinus Collegium igazgatója, és Böröczky Dezső, a Heller Farkas Szakkollégium diákvezetője. A beszélgetést pedig az Egyesület alelnöke, Dr. Jókay Károly moderálta. A helyszín a Barabás Villa volt, s a rendezvény egy vacsorával indult. Ezután a Keresztény Értékmegőrző Egyesületről (KÉRME) tartottak egy kis bemutatót. Többek között megtudhattuk, hogy a szervezet hogyan indult, és hogy mi a célja. Ezután a meghívott szakkollégisták is bemutatkoztak röviden. A JRSZ-t Oláh Attila szakkollégista társammal képviseltük. Ezek után pedig következett a kerekasztal beszélgetés, amely nagyon izgalmasra sikeredett. Betekintést nyerhettünk a már fent említett szakkollégiumok működésébe, az előadók beszéltek a sikerekről és a nehézségekről is. Továbbá szóba került a mai magyar köz-és felsőoktatás nehéz helyzete, valamint az is, hogy mi lehetne a megoldás. Majd a szakkollégiumok esetleges együttműködése is szóba került. Végezetül a hallgatók is kérdezhettek, így még érdekesebbé, s izgalmasabbá vált a beszélgetés. Én személy szerint nagyon jól éreztem magam, ugyanis a hiteles előadóknak és a kiváló kérdéseknek köszönhetően igen színvonalasra sikeredett a beszélgetés. Ezen felül örülök, hogy megismerkedhettem a résztvevőkkel.
Kategóriák
Eseményeink Hírek

Évkönyv 2014/15

cimlap-vizeses

Évkönyv 2014/15

Szerző: Prokopp Katalin

A Jezsuita Roma Szakkollégium, a Nemzeti Tehetségprogramnak köszönhetően idén is elkészítette a 2014-15. tanévről szóló évkönyvét, melyet a karácsonyi ünnepek alkalmával egyrészt átadtunk hallgatóinknak, valamint elküldtünk legfőbb partnereinknek.

A kiadvány alapjául a szakkollégium hallgatóinak élvezetes írásai, beszámolói szolgáltak. A rektori köszöntőben Antal István bemutatja a kitűzött fő célokat, eszközöket, felrajzolja a 2011. óta megtett út ívét, kiemelve az idei eredményeket. Az első fejezetben magáról a közösségről, annak tagjairól olvashatunk, láthatunk fényképeket. Külön bemutatkoznak az új hallgatók, valamint beköszönő és búcsúzó munkatársaink. Ezután sorra vesszük a két félév közösségi és szakmai eseményeit a Historia Domus, azaz a Ház Történetén keresztül, majd bővebb cikkeket szentelünk a legjelentősebb programoknak. Szó esik a partnerekkel való kapcsolatépítés újabb lépéseiről is, valamint a végén eljutunk azokhoz a rendezvényekhez, kezdeményezésekhez, amelyeken keresztül a hallgatók a szakkollégium keretében csoportosan elköteleződtek a társadalom iránt. A fotók segítenek a személyek megismerésében, az események hangulatának felidézésében.

Evkonyv_2014-15

Az évről évre megjelenő kiadványból megbizonyosodhatunk róla, hogy egyre elmélyültebb szakmai munka zajlik a szakkollégium keretében: erről tanúskodnak a csütörtöki előadások, a tanulmányi hétvégék előadásai, a szimpóziumok és a már említett társadalmi felelősségvállalás.

A kiadvány a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-M-15-0003 kódszámú pályázata keretében valósult meg.

 

Kategóriák
Csütörtök este Eseményeink Hírek

Gimnázium mélyszegénységben élőknek

cimlap-vizeses

Gimnázium mélyszegénységben élőknek

A JRSZ és az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének közös beszélgetéssorozatának utolsó, 2015. december 3-i témája a “Sajókazai modell”, a dr. Ámbédkár Gimnázium bemutatása volt.

„Te magad kellesz a sorsod alakításához,
ha pedig ezt megértjük, nagy baj nem lehet”
(Dr. Ámbédkár)

A Jezsuita Roma Szakkollégium félévét lezáró csütörtök esti fórumának vendégei Orsós János és Derdák Tibor voltak, akik a sajókazai modellről tartottak részletes beszámolót.

A megszokott rend szerint, a beszélgetés kezdetekor egy kisvideót tekinthettünk meg a sajókazai modellről, ami a Dzsaj Bhím Közösség fenntartásában működő Dr. Ámbédkár Iskolát mutatta be, amely a mélyszegénységben élő roma gyerekeknek próbál kitörési esélyt nyújtani az oktatás segítségével.

Orsós János a hidasi cigánysorról indult és ott határozta el, hogy nem elégszik meg azzal, hogy egész életében beskatulyázzák őt származása miatt. Igaz, nem volt zökkenőmentes az út, de ma már a Dr. Ámbédkar iskola tanáraként mutat példát tanítványainak.

A 3700 fős településen 2007-ben jelent meg a Dzsaj Bhím nevű buddhista közösség, ők a Dr. Ámbédkar Gimnázium és Szakiskola fenntartói. A Waldorf-módszerű oktatás kimeneti követelményei nem különböznek a többi gimnáziumétól, az érettségi feladatok ugyanolyanok, mint a többi iskolában, viszont ide nagy számban járnak cigány gyerekek.

Orsós János bevallása szerint vannak olyan diákok, akikkel az alapoktól kell kezdeni az oktatást, szinte a betűk tanulásától, hiszen nem kaptak megfelelő oktatást idáig. Ez hatalmas kihívás mind a diákok, mind az oktatók számára, hiszen négy évük van arra, hogy eljussanak az érettségi szintjére. Reálisan gondolkodnak és mindenkinek a képességeinek megfelelő iskolát és szakot választják, ha a továbbtanulásra kerülne a sor, így több diák van már, aki egyetemen, főiskolán tanul. Nem elvárás a részükről, hogy akik végeztek és tanárok, nevelők lettek, visszatérjenek a településre és ott segítsenek, de örülnének annak, ha az egykori diákok visszamennének, hiszen ez motiváció lenne a diákok számára.

Ahhoz, hogy valaki az iskola tagja legyen, nem feltétel a buddhista vallás, de körülbelül már negyven sajókazai család lett a buddhista közösség tagja. Nem csak a gimnázium működik ott a buddhisták által, hanem segédkeznek élelmiszerek szétosztásában, hitéleti eseményeket és különböző gyűléseket is tartanak, hiszen fontos, hogy az emberek véleményét meghallgassák, hogy nekik mire lenne szükségük és ennek alapján próbálnak segíteni rajtuk.

A gimnázium azért is fontos ezen a kis településen, mert van, aki azért nem jár iskolába, mert még a távolsági buszt sem tudja megfizetni. A Dr. Ámbédkar iskola segít eljutni a gyerekeknek az iskolába, ha kell, külön-külön foglalkoznak velük, felzárkóztató órákat tartanak, és a tanórákon körbe ülnek a gyerekek, ezzel is kifejezve azt, hogy mindenki egyenlő.

Orsós János szerint sok olyan helyet kellene létrehozni a hátrányos helyzetű fiatalok számára, ahol minőségi oktatást kapnak a fiatalok, és lehetőségeket kell kínálni a tanórán kívüli foglalkozásokra is. Reméli, hogy a közeljövőben több ilyen hely fog létrejönni és sok hátrányos helyzetű fiatal megkapja a kitörési lehetőséget az oktatás által.

Szénási Réka

 

A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-M-15-0003 kódszámú pályázata keretében valósult meg

Kategóriák
Eseményeink Hírek Közösségi programok

„Szeretnék magyar képzőművész lenni”

cimlap-vizeses

“Szeretnék magyar képzőművész lenni”

Vendégünk Kállai András, témánk a romák kulturális reprezentációja.

2015. november 6-án csütörtök esti előadó vendégünkként érkezett Kállai András festőművész, végzettségét illetően szobrászművész. Fő témánk volt a romák kulturális reprezentációja, azaz a romák ábrázolásmódja a képzőművészetben. Hogyan mutatnak be minket a társadalomnak, ha tetszik, ha nem?

DSC_1439

Kállai András fiatal magyar és emellett cigány képzőművész romungró zenész családból származik és már 20 éve ezzel foglalkozik. Előadása számomra nagyon érdekes volt, és ő maga is igyekezte felkelteni illetve mindvégig fenntartani érdeklődésünket. Elmondta, hogy ne úgy tekintsünk a képzőművészetre, mint egy zárt egységre, mert egy nagyon komplex művészettel van dolgunk, ahol minden mindennel összefügg, mint az életben.

Bíztatott minket arra, hogy járjunk nyitott szemmel, figyeljünk a részletekre, a kapcsolatokra, és lássuk meg az összefüggést az életben. Művészként egy nagyon nyitott szellemiségű ember, aki el tud rugaszkodni a hétköznapi léttől, ezért szeretné, ha ő maga sem lenne beskatulyázva a cigányságába. Szavaival élve „önmagunkat szegregáljuk”, ha folyamatosan azzal vagyunk elfoglalva, milyen származással születtünk. A művész úr, ahogy sok más társa is, arra törekszik, hogy ne csak a cigányságával tudjon érvényesülni, ugyanis is ő magyar származású is, és szeretne magyar képzőművész lenni.

Előadásában hallhattunk a roma emancipációs törekvésekről, roma sztereotípiákról-látásról és láttatásról, és arról, hogy egyáltalán létezik-e cigány képzőművészet. Utóbbira a válasz, mint kiderült az, hogy nem létezik kifejezetten cigány képzőművészet, nagyon sok cigány által festett képpel vonható párhuzam egy korábban már megfestett festménnyel, amelynek alkotója nem is volt cigány származású.

Látás és láttatás; hogy látnak minket, romákat a művészek? Régebben a cigányok nagy hatással voltak a képzőművészekre, ugyanis egzotikus vadállatokként tekintettek rájuk, és sokszor szexuális jelenetekben festették meg őket. Napjainkban általában negatív képzetekkel társítva mutatják be őket, szegénység, éhség, nyomor közepette. Sajnos ennek a folyamatnak mi rendkívül ki vagyunk szolgáltatva, és nem igazán tehetünk az ellen, hogy mások milyen képet akarnak látni vagy láttatnak rólunk.

Az előadás után egy barátságos beszélgetés vette kezdetét, láthattunk művész úr alkotásait, melyeket a Barbi baba, mint gyermeki játékszer ihletett meg, a videóját, melyben Budapest híres neves helyeit pecsételi meg vérző ujjával, és beszélgettünk Péli Tamás munkásságáról is.

Köszönjük szépen az előadást Kállai Andrásnak!

Kőszegi Dóra

A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-M-15-0003 kódszámú pályázata keretében valósult meg

Kategóriák
Eseményeink Hírek

Istenadta tehetség, amivel élni kell, és nem visszaélni

cimlap-vizeses

Istenadta tehetség, amivel élni kell, és nem visszaélni

Zene és elköteleződés címmel szerveztek hangversenyt kollégiumunk zenészeinek közreműködésével a Párbeszédek Házában 2015. október másodikán, immár harmadik alkalommal. Baranyi Zoltán hegedűvel, Berki Tamás és Radics Gerald zongorával, Sárközi Xénia és Farkas András énekkel tette a közönség számára emlékezetessé az estét.

Zoltán és Tamás Kreisler: Liebes Lied című művével nyitották a programot. Felcsendültek még többek között Strauss, Bach és Chopin művei. A koncertet beszélgetés követte, ahol fiataljaink saját útjukról meséltek nekünk, a nehézségekről és örömökről, amik pályájukat kísérik. Rengeteg gyakorlás, szorgalom, kitartás, és persze tehetség jellemzi zenészeinket. Baranyi Zoltán ezekkel a szavakkal illette kapott képességüket: „Istenadta tehetség, amivel élni kell, és nem visszaélni”. A beszélgetésből kiderült, hogy mennyire komolyan veszik a muzsika iránti elköteleződésüket, és fontosnak tartják, hogy érzelmeket közvetítsenek, hiszen a zene finomítja a lelket, segíti az érzelmi intelligencia fejlődését is.

Farkas Teodóra

A hangverseny és a beszélgetés az alábbi linken tekinthető meg:
https://www.youtube.com/watch?v=OZWkXkOAXMA

Kategóriák
Eseményeink Hírek

Gyereknap – 2015

cimlap-vizeses

Gyereknap – 2015

~ JRSz Gyereknap ~

A JRSz gyereknap immáron harmadik alkalommal került megrendezésre.

Az első napunkat közös nyársalással kezdtük, mert hát mi hozná össze jobban a csapatot, mint a közös munka és a közös főzés. A kisebb fiúk lelkesen segédkeztek a felnőtteknek a tűzrakásnál, a lányok pedig serényen készítették elő a nyársalnivalót. Miután mindenki jól lakott, korán ágyba küldtük a gyerekeket, mert másnap hosszú napnak néztünk elébe.

A következő nap egyik legizgalmasabb programja a cirkusz volt. Láthattunk integető fókákat, labdazsonglőröket, légtornászokat és az örök klasszikus bohócokon is jókat nevettünk.

Az ebéd után az utunk a parlament előtti Olimpia játszóparkba vezetett, ahol a gyerekek kellőképpen elfáradhattak a három órás cirkuszi előadás után. Szerencsénkre éppen akkor zajlott a hat éve szünetelő Red Bull Air Race, így megcsodálhattuk a hihetetlen manővereket végző repülőgépeket is.

Vacsoraidőre értünk vissza, ami után székfoglalót, acivity-t és még sok-sok klasszikus játékot játszottunk. Ezen az estén kicsit engedékenyebbek voltunk, mert másnap tovább aludhattunk, mivel a vasárnapi mozi csak 11 órakor kezdődött.

Az eltöltött három nap nagyon családias hangulatban telt. Mi, a szervezők nagyon fontosnak tartjuk, hogy a szakkollégisták megismerkedjenek egymás családjával, így szorosabb barátságok alakulhassanak ki ez által. Ezzel együtt példát mutattunk a testvéreinknek, akik bepillantást nyerhettek a Jezsuita Roma Szakkollégium életébe.

A gyereknap ebben az évben Horváth Barbara, Zubor Ágnes és Antal Szabina együttműködésének köszönhetően jöhetett létre. Annak érdekében, hogy a programok színesek és gördülékenyek legyenek, megosztottuk egymás között a feladatokat. Zubor Ágnes a városi programok felelőse volt. Horváth Barbara arról gondoskodott, hogy a jelenlévő kicsiknek és nagyoknak se korogjon a gyomra. Antal Szabina közösségi játékok kitalálója és lebonyolítója voltam.

2015. július 15.

Készítette: Antal Szabina

Kategóriák
Csütörtök este Eseményeink Hírek

Alsószentmártoni modell 2015. 05.07.

cimlap-vizeses

Alsószentmártoni modell 2015. 05.07.

A MTA TKKI Romakutatások Osztálya és a Jezsuita Roma Szakkollégium közös kutatási és oktatási program nyilvános interjúsorozata 2015. május 7-én negyedik alakalommal került megrendezésre a Jezsuita Roma Szakkollégiumban. Ezúttal Lankó József Alsószentmárton plébánosa volt a vendégünk a beszélgetést pedig Dr. Kállai Ernő az MTA Kisebbségkutató Intézet tudományos kutatója vezette.

Lankó József 1980 óta teljesít szolgálatot a romák, de azon belül is a kisebbséget alkotó beás cigányok lakta Alsószentmártonon. A településen főképpen német adományokból származó segítséggel tanodákat hoztak létre, óvodát építettek és napi szinten 90 fő ellátására elegendő ingyen konyhát működtetnek a plébánián. Lankó részt vett még a pécsi Ghandi Gimnázium megalapításában is, valamint a Collegium Martineum létrehozásában, amely sajnos anyagi okokból bezárásra került.

A településen működik a Kis Tigris Gimnázium és Szakiskola, ahova az általános iskola elvégzése után a legtöbb gyermek kerül, mivel nem jelent anyagi gondot és így nem kell, kikerülniük zárt világukból, a plébános véleménye szerint ezáltal végkép bezárul a gettó.

A községben megélhetési gondokkal küzdenek a családok, az apák elveszítik tekintélyüket mivel nem tudják családjaikat eltartani. Nagy gondot jelent még a kábítószer fogyasztás, amely a legfontosabb dolgot az emberi kapcsolatokat teszi tönkre, erre a fogyasztói társadalom üzenete csak még károsabban hat „Élvezd az életet!” nincs más dolgod és közben pedig az emberi kapcsolatok tönkremennek, elértéktelenednek.

Az alsószentmártoni Szent Márton óvoda sikeresen működik, ahol az intézményvezető a roma származású bolti eladóból lett óvodapedagógus Jovanovics Ágnes, aki ezúttal a hallgatóközönség soraiban, mint követendő példa foglalt helyet. Példájára több cigány-származású óvónő és dajka is lett az intézményben.

A falubeli cigányság beás nyelven beszél, ami nem hétköznapi módon az egyházi szertartások részévé is vált pl. a temetések egy része beás nyelven zajlik, amelynek fontos közösségmegtartó szerepe van, de ide sorolható még a templomi közös éneklés is, ahol néha még a gitár is előkerül.
Az alsószentmártoni modell sikeressége a jó csapatmunkának és kiváló szakembereknek köszönhető, na és persze az ottani elhivatott plébánosnak, akinek meggyőződése, hogy ha valaki Istent akarja szolgálni, akkor azt leginkább úgy tudja megtenni, ha embertársát szolgálja.

 

Kategóriák
Eseményeink Hírek

III. Tanulmányi hétvége

cimlap-vizeses

III. Tanulmányi hétvége

A félév harmadik tanulmányi hétvégéjét április 17-én péntek este Farkas Zsolt, a Khamoro Budapest Band vezetője nyitotta meg. A Cigány zene és kultúra készségfejlesztő foglalkozás keretében a hallgatók a tisztelet témakörét járték körbe. Mit is jelent ez a szó? Kinek hogy adjuk meg a tiszteletet? Mit jelent a tiszteletadás egy hagyományőrző cigány családban? A beszélgetés után természetesen zenélésre is sor került, Farkas Zsolt és Frigur Róbert Boby előadásában eredeti autentikus magyar cigánydalok, valamint Erdélyből és Oroszországból származó virtuóz feldolgozások hangoztak el.

A kötetlenebb este után szombaton folytatódott tovább a szakmai munka a kurzusvezetők irányításával.

Délelőtti kurzusok

Kállai Ernő az Ütközések című film kapcsán beszélgetett a hallgatókkal az előítéletről a Közösségi lét dilemmái kurzus keretében.
Jogi alapismeretek órán a polgári jogi jogviszonyokról volt szó. A diákok a munkaviszony, a bérleti szerződés, az ingatlan adásvétel, a család- és öröklési jog témáit beszélték át.
Dr. Rövid Márton az Európai Unió történeti előzményeinek és főbb intézményeinek bemutatása után a hallgatókkal az európai szolidaritás és demokrácia mibenlétét és határait vitatta meg.
Antal István, szakkollégiumunk rektora az Érdekérvényesítés kurzus ezen alkalmán a lobbitevékenység magyarországi és uniós környezetéről, beágyazottságáról beszélt.
Közgazdaságtanon a diákok a hitelek különböző fajtáival, a hozzájuk kapcsolódó fogalmakkal (EBKM, THM), valamint számolásaikkal ismerkedhettek meg.

Délutáni kurzusok

Kállai András Etnicizáló roma reprezentáció óráján a szakkollégisták három dokumentumfilm-részlet megtekintése után a kortárs roma képzőművészet kialakulásáról, formáiról és lehetőségeiről beszélgetettek.
Choli Daróczi József a cigányság hiedelemvilágáról, hagyományairól, a sorsfordulókhoz kapcsolódó szokásokról beszélt a Cigány irodalom és nyelv kurzust felvettekkel.
Társadalomtudományi ismereteken a hallgatók a kisebbségi jogok kérdéskörét tárgyalták meg; megismerkedtek a kisebbségi autonómia jogi és intézményi környezetével.
Milus Marianna beszédtanár Retorika óráján a helyes artikulációt és a megfelelő hangsúlyozást segítő gyakorlatokon túl a nonverbális tényezők fontosságáról és tudatos használatáról, valamint a tárgyalásról (hitelesség, személyi feltételek, külső tényezők, asszertivitás) volt szó.

Október 13-án diákbizottsági elnököt és tagokat választottunk a Jezsuita Roma Szakkollégiumban
A szakkollégiumi létünk fontos eleme az önkormányzatiság, amelyet többek között a diákbizottságon keresztül tudunk érvényre juttatni. Idén is sor került a bizottság megválasztására, mely jelöléssel kezdődött. Első körben online lehetett  jelölni. A  lista a szakkollégium hallgatóiból állt. Ha egy jelölt legalább 3 szavazatot kapott, akkor bekerült a választhatók közé. dsc_0040 Csütörtök este 3 hallgató  jutott tovább: Bogdán Mária Eszter, Oláh Zsolt és Farkas András. 20 szavazó polgárra lett bízva a döntés, hogy ki legyen az elnök. A szavazás nagyon szoros volt. Ugyanis 11 szavazatot kapott Oláh Zsolt és Farkas András is. Mivel Oláh Zsolt úgy döntött, hogy nem tudná vállalni az elnöki hivatást, így nem került sor második fordulóra. dsc_0056 dsc_0049 Végezetül, 11 szavazattal, Farkas András lett az  új diákbizottsági elnök, akinek egy szemeszterre szól a mandátuma. Valamint Bogdán Mária Eszter és Oláh Zsolt a Diákbizottság tagjai. Az új tagoknak ünnepélyes esküt kellett tenniük, hogy vállalnak minden elhivatottságot a közösség érdekében. Reméljük, hogy ötleteikkel felpezsdítik a kollégium közösségi életét, valamint képviselik a hallgatóságot, az érdekeinket.

            Ignácz Valentina

Kategóriák
Eseményeink Hírek

Sportnap 2015. Nyíregyháza

cimlap-vizeses

Sportnap 2015. Nyíregyháza

 

DSC_1234

  Harmadik alkalommal került megrendezésre a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózt Sportnapja, ahol a Jezsuita Roma Szakkollégium is képviseltette magát fiú focicsapatával. A szakkollégisták a harmadik helyezést érte el. A torna legjobb játékosa Oláh Attila a JRSZ szakkollégistája lett.  
telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio