Kategóriák
Eseményeink Hírek Közösségi programok

Jezsuita vacsora

cimlap-vizeses

Jezsuita vacsora

Szerző: Horváth Gábor

2016. május 10-én a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium lakói Horváth Árpád jezsuita atya meghívására egy közös vacsorán vettek részt a pesti Jézus Szíve jezsuita templom katekumen (keresztségre készülő) csoportjával. Az estét eredetileg a templom kertjébe tervezték, de az esős időre való tekintettel a Párbeszéd Háza színháztermében rendezték meg.

  DSCN2231_

 

 

A mintegy harminc fős katekumen csoporttal a vacsora alatt vegyes asztalokat alakítottunk ki, így a vacsora elfogyasztása alatt a társaság tagjai mesélhettek magukról, illetve arról, hogy milyen kapcsolatban vannak a Jezsuita Renddel.
19:00 órakor kezdődött a találkozó, először a Párbeszéd Háza dísztermébe, a régi kápolnába mentünk, ahol Árpi atya vezetésével zsoltárokat énekeltünk és imádkoztunk. Ezután ültünk asztalhoz, áldást mondtunk, és elkezdtük a vacsorát. DSCN2225_
Személyesen örültem a vegyes társaságnak, mivel szeretek új embereket megismerni és kapcsolatokat kiépíteni. Árpi atya egy órával a vacsora megkezdése után kiosztott minden asztalnak egy darab cetlit, amelyen kulcsszavak voltak a Szentlélekre vonatkozóan. Ebből kialakult egy közös beszélgetés, többnyire a saját élményeinkre alapoztunk, hogy hogyan érthetjük az adott szót, mi jut róla eszünkbe a saját életünkben. A mi asztalunk a „Lélek és Lélegzet” cetlit kapta.
A vacsora elfogyasztása után segítettünk visszarendezni a helyiséget eredeti állapotába, a vacsoráról megmaradt ételt pedig összecsomagolták a szakkollégium számára, amit másnap a kollégiumunkban örömmel fogyasztottuk közösen.DSCN2246_

A vacsora és a társaság elegye számomra egy kellemes estét varázsolt és elégedetten távoztam az estéről.

Október 13-án diákbizottsági elnököt és tagokat választottunk a Jezsuita Roma Szakkollégiumban
A szakkollégiumi létünk fontos eleme az önkormányzatiság, amelyet többek között a diákbizottságon keresztül tudunk érvényre juttatni. Idén is sor került a bizottság megválasztására, mely jelöléssel kezdődött. Első körben online lehetett  jelölni. A  lista a szakkollégium hallgatóiból állt. Ha egy jelölt legalább 3 szavazatot kapott, akkor bekerült a választhatók közé. dsc_0040 Csütörtök este 3 hallgató  jutott tovább: Bogdán Mária Eszter, Oláh Zsolt és Farkas András. 20 szavazó polgárra lett bízva a döntés, hogy ki legyen az elnök. A szavazás nagyon szoros volt. Ugyanis 11 szavazatot kapott Oláh Zsolt és Farkas András is. Mivel Oláh Zsolt úgy döntött, hogy nem tudná vállalni az elnöki hivatást, így nem került sor második fordulóra. dsc_0056 dsc_0049 Végezetül, 11 szavazattal, Farkas András lett az  új diákbizottsági elnök, akinek egy szemeszterre szól a mandátuma. Valamint Bogdán Mária Eszter és Oláh Zsolt a Diákbizottság tagjai. Az új tagoknak ünnepélyes esküt kellett tenniük, hogy vállalnak minden elhivatottságot a közösség érdekében. Reméljük, hogy ötleteikkel felpezsdítik a kollégium közösségi életét, valamint képviselik a hallgatóságot, az érdekeinket.

            Ignácz Valentina

Kategóriák
Eseményeink Hírek Kollégiumi hétvége Közösségi programok

Megrendezésre került az idei év szakkollégiumi hétvégéje

cimlap-vizeses

Megrendezésre került az idei év szakkollégiumi hétvégéje

Az elmúlt hétvége nem titkolt célja volt, hogy megerősítsük közösségünkben az összetartozás érzését. A helyszín ez alkalommal nem egy szálloda, hotel, vagy jól megszokott környezet volt, hanem annál valami sokkal izgalmasabb: az április 22-24 között zajló szakkollégiumi hétvégénknek Szendehely-Katalinpuszta, azaz a Börzsöny és a Cserhát kapuja adott otthont.

Érkezésünk estéjén rögtön szembe találhattuk magunkat egy olyan kihívással, mely számomra óriási élménynek bizonyult. A péntek esti program egyáltalán nem mondható megszokottnak, kizökkentett minket a komfortzónánkból, és erre úgy vélem, néha szükségünk is van.  Az volt a feladatunk, hogy 4-5 fős csoportokban vágjunk neki a sötét erdőnek! Ez nem is volt olyan sötét és rémisztő, így jókedvvel és lelkesedéssel vettük az elénk kerülő akadályokat. Mindenkinek új volt a szituáció, így izgalommal töltött el minket, hogy vajon sikerül-e időben, és a feladatokat teljesítve kijutnunk az erdő rejtekeiből.  A túrát megelőzően és azt követően csapatonként tettük próbára intelligenciánkat, és töltöttünk ki kvízjátékokat. Minden csapatnak sikerült teljesíteni a célokat, és erre büszkék vagyunk.

Orsi montázs

A közös hétvégénk második napján is velünk volt Tóth Zoltán tréner, aki ismét szuper feladatokat hozott nekünk. A szombati délelőtt folyamán kisebb csoportokban dolgoztunk. Olyan fejlesztő, építő játékokkal ütöttük el az időt, melyek alatt nem csak jól éreztük magunkat, hanem amelyekből egyben nagyon sok tapasztalatot nyertünk és tanulságokat is levonhattunk. Továbbgondolva hasznosíthatjuk ezeket életünk több területén is.

Utolsó napunkat sem hagytuk kárba veszni, a rossz idő ellenére. Hazautazásunk közben meglátogattuk a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központot. A roma holokauszt létezéséről többen a mai napig nem tudnak, avagy nem akarnak tudni. „A porajmos a második világháborúban a Harmadik Birodalom által a cigányok körében végrehajtott etnikai tisztogatás. Mivel a cigányság kevésbé volt szervezett, mint a zsidóság, és mivel sokukat mindenféle nyilvántartásba vétel nélkül gyilkolták meg, az áldozatok számát nehezebb megállapítani; a becslések 200 000-től 2 000 000-ig terjednek. A zsidó holokauszt árnyékában a porajmos sokáig ismeretlen maradt a közvélemény előtt.”  – olvashatjuk a www.holokausztmagyarorszagon.hu weboldalon. Emlékezzünk a roma holokauszt áldozataira, ne hagyjuk, hogy még egyszer előfordulhasson egy tragédia, aki teheti, látogasson el a múzeumba, ahol példaértékű emlékhely alakult!

Az eseménydús hétvége felszabadultan, jó hangulatban telt. Pár nap alatt kissé közelebb kerülhettünk egymáshoz. Reméljük, lesz még alkalmunk ehhez hasonló értékes időtöltésre! Köszönjük szépen a jól megszervezett kirándulást!

Kőszegi Dóra

A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-M-15-0003 kódszámú pályázata keretében valósult meg

Kategóriák
Eseményeink Hírek Közösségi programok

Emberi hangok a kulturális esten

cimlap-vizeses

Emberi hangok a kulturális esten

A Romano Glaszo együttes lépett fel március negyedikén, a félév második péntek esti kollégiumi kulturális programjának keretében. Az együttes 1976-ban alakult meg, jelenlegi felállásban ötödik születésnapját ünnepelte. A rom, vagy a roma azt jelenti, hogy cigány, de azt is jelentheti, hogy ember. A romano glaszo szó szerint azt jelenti, hogy cigány hang, de szabad fordításban jelenthet emberi hangot is. Lakatos György, az együttes vezetője mesélt nekünk az együttesről. Többek között megtudhattuk, hogy az együttest Daróczi Ágnes alapította a férjével, Bársony Jánossal együtt. Azóta már jócskán kicserélődött a csapat, mondhatni egész családias lett. Lakatos György lánya 2006-ban, 8 évesen, míg a fia 6 évesen csatlakozott az együtteshez, azóta is erősítik a csapatot, a későbbi időkben pedig számos fiatal tehetség mutatja meg a tudását a zenekar berkein belül.

DSC_0174

DSC_0121

Az est jó hangulatban telt, a hagyományos cigány zenék mellett a lányok kortárs táncot is bemutattak nekünk.

Farkas Teodóra

Kategóriák
Eseményeink Hírek Közösségi programok

„Szeretnék magyar képzőművész lenni”

cimlap-vizeses

“Szeretnék magyar képzőművész lenni”

Vendégünk Kállai András, témánk a romák kulturális reprezentációja.

2015. november 6-án csütörtök esti előadó vendégünkként érkezett Kállai András festőművész, végzettségét illetően szobrászművész. Fő témánk volt a romák kulturális reprezentációja, azaz a romák ábrázolásmódja a képzőművészetben. Hogyan mutatnak be minket a társadalomnak, ha tetszik, ha nem?

DSC_1439

Kállai András fiatal magyar és emellett cigány képzőművész romungró zenész családból származik és már 20 éve ezzel foglalkozik. Előadása számomra nagyon érdekes volt, és ő maga is igyekezte felkelteni illetve mindvégig fenntartani érdeklődésünket. Elmondta, hogy ne úgy tekintsünk a képzőművészetre, mint egy zárt egységre, mert egy nagyon komplex művészettel van dolgunk, ahol minden mindennel összefügg, mint az életben.

Bíztatott minket arra, hogy járjunk nyitott szemmel, figyeljünk a részletekre, a kapcsolatokra, és lássuk meg az összefüggést az életben. Művészként egy nagyon nyitott szellemiségű ember, aki el tud rugaszkodni a hétköznapi léttől, ezért szeretné, ha ő maga sem lenne beskatulyázva a cigányságába. Szavaival élve „önmagunkat szegregáljuk”, ha folyamatosan azzal vagyunk elfoglalva, milyen származással születtünk. A művész úr, ahogy sok más társa is, arra törekszik, hogy ne csak a cigányságával tudjon érvényesülni, ugyanis is ő magyar származású is, és szeretne magyar képzőművész lenni.

Előadásában hallhattunk a roma emancipációs törekvésekről, roma sztereotípiákról-látásról és láttatásról, és arról, hogy egyáltalán létezik-e cigány képzőművészet. Utóbbira a válasz, mint kiderült az, hogy nem létezik kifejezetten cigány képzőművészet, nagyon sok cigány által festett képpel vonható párhuzam egy korábban már megfestett festménnyel, amelynek alkotója nem is volt cigány származású.

Látás és láttatás; hogy látnak minket, romákat a művészek? Régebben a cigányok nagy hatással voltak a képzőművészekre, ugyanis egzotikus vadállatokként tekintettek rájuk, és sokszor szexuális jelenetekben festették meg őket. Napjainkban általában negatív képzetekkel társítva mutatják be őket, szegénység, éhség, nyomor közepette. Sajnos ennek a folyamatnak mi rendkívül ki vagyunk szolgáltatva, és nem igazán tehetünk az ellen, hogy mások milyen képet akarnak látni vagy láttatnak rólunk.

Az előadás után egy barátságos beszélgetés vette kezdetét, láthattunk művész úr alkotásait, melyeket a Barbi baba, mint gyermeki játékszer ihletett meg, a videóját, melyben Budapest híres neves helyeit pecsételi meg vérző ujjával, és beszélgettünk Péli Tamás munkásságáról is.

Köszönjük szépen az előadást Kállai Andrásnak!

Kőszegi Dóra

A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-M-15-0003 kódszámú pályázata keretében valósult meg

Kategóriák
Hírek Közösségi programok

Bemutatkozik a Karaván Família

cimlap-vizeses

Bemutatkozik a Karaván Família

2015. szeptember 25, I. Tanulmányi hétvége, péntek este

2015. szeptember 25-én a Jezsuita Roma Szakkollégium a Karaván Família együttest köszönthette köreiben. A már megszokott közös vacsora után kezdetét vette az este, melyet Antal István rektorunk nyitott meg. Egyúttal üdvözölte az együttest, és ezután át is adta a szerepet a zenészeknek.

Az est folyamán Nagy Istvántól, az együttes gitáros és énekes tagjától megtudhattuk róluk a fontosabb információkat. Nevükhöz híven, a banda mára már öt tagot számlál, a szülőket és a három gyermeküket. A Karaván célja képviselni a hagyományos vokális cigány zenét, megszólaltatni a válogatott cigány folklór dalait. Mindezt a saját egyedi stílusukkal ötvözve, olykor akár zeneszövegek átírásával is. Megalakulásuk előtt a szülők játszottak a Romanyi Rota és a Romani Kokaloban is, első lemezük 2002-ben Boban Markovic közreműködésével készült el. Hangszerelésüket illetően az egyszerűségre törekszenek.

DSC_1327

Miután kis betekintést nyerhettük a Karaván életébe, kezdetét vette a zenélés, ami alatt folyamatos lehetőségünk volt kérdezni a vendégeinktől. A zeneszámokat illetően többfajta dallamot hallhattunk, volt közte lengyel-cigány dallam, szabolcs-szatmári, illetve spanyol-cigány andalúziai eredetű is. Mindezeknek a lényege, hogy átszövi őket sajátos érzelmei világuk, személyiségük. Előadásukban hallhattuk többek között a Phabol Phabol, Ki itt a legény, Murojilo, Zavaros a Tisza vize című fantasztikus nótákat. Az est hangulata nagyszerűen telt, kollégiumunkból a bátrabbak megmutatták ének-, illetve tánctudásukat.

Búcsúzóul egy feldolgozást hallhattunk, mely remek lerázása volt az estének. A zeneszámot közösen énekelhettük velük, így a jó hangulat még fokozódott. Meglepetésként az együttes legkisebb tagja egy moldvai csángó magyar dallal örvendeztetett meg bennünket.

DSC_1388

www.karavanfamilia.hu
Kőszegi Dóra

A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-M-15-0003 kódszámú pályázata keretében valósult meg

emet_logo_szines (1)

emmi_logo

ntp_72_rgb

Kategóriák
Hírek Közösségi programok

Nyári tábor 2015 – Kecskemét

cimlap-vizeses

Nyári tábor 2015 – Kecskemét

A Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium hagyományaihoz hűen a tanévet egy közös táborral kezdte, amely az idei évben Kecskeméten került megrendezésre.

A táborba vezető út nagyszerű hangulatban telt, a régi szakkollégisták újra köszöntötték egymást, az újak pedig elkezdhették az ismerkedést és izgalommal várták az elkövetkezendő három nap eseményeit. A kecskeméti Sport Hotelbe való megérkezésünk és a szobáink elfoglalása után Antal István, a kollégium rektora egy a szakkollégiumról szóló rövid kis beszámolóval köszöntötte a régi és új hallgatókat, ezután vicces feladatokkal szereztek információkat egymásról a diákok, majd egy jó hangulatú szituációs játék és kötetlen beszélgetés zárta az első napot.

A második napon 4-5 fős csapatokban folytatódott tovább az ismerkedés. A különböző feladatok a csapatban való együttműködés, a kreativitás és a problémamegoldó készségek fejlesztése és mérése mellett sok mosolyt csaltak a diákok és a vezetőség arcára. Közös plakátkészítés, kacatokból készül tárgyak bemutatása, céljaink és vágyaink meghatározása után sor került városnézésre is.

A szakkollégium a tanévkezdő táborban sem feledkezett meg a hagyományok ápolásáról, hiszen helyi roma zenekar látogatott el hozzánk és egy nagyszerű és felejthetetlen estét varázsoltak számunkra.

A 2015-16-os tanévet hatalmas jókedvvel és lendülettel kezdi a kollégium és reméljük legalább olyan sikeres és eseménydús lesz ez az év is, ahogyan az előző években megszokhattuk.

Sz. Réka

A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-M-15-0003 kódszámú pályázata keretében valósult meg

emet_logo_szines (1)

emmi_logo

ntp_72_rgb

Kategóriák
Hírek Közösségi programok

2014/15. tavaszi félév – I. és II. tanulmányi hétvége

cimlap-vizeses

2014/15. tavaszi félév – I. és II. tanulmányi hétvége

A vizsgaidőszak lezárása után, az egyetemi szemeszter megkezdésével szakkollégiumunkban is folytatódott tovább a szakmai munka.

Kurzuskínálatunk ismét szélesedett: Milus Marianna kommunikációs szakember Retorika, Antal István, szakkollégiumunk rektora Érdekérvényesítés, Dr. Rövid Márton (az eddigi Társadalomtudományi ismeretek mellett) Európai Uniós tanulmányok, Kállai András képzőművész Etnicizáló Roma reprezentáció című kurzust tart ebben a félévben.
A hétvégét péntek este – a szokásokhoz híven – Farkas Zsolt, a Khamoro együttes vezetője nyitotta meg. Másnap, a közös reggelit követően kezdetét vették a kurzusok.

Cigány irodalom és nyelv
Choli Daróczi József óráin a résztvevők megismerkedhetnek a cigány irodalommal és népköltészettel, a modern cigány lírával és prózával, valamint a cigány nyelv eredetével, lexikai és morfológiai sajátosságaival.

DSC_0052

Etnicizáló roma reprezentáció
Kállai András képzőművész történelmi/kultúrtörténeti tényeken, képzőművészeti és más vizuális példákon keresztül vizsgálja az olyan marginalizáló és etnicizáló folyamatokat, amelyek nagyban befolyásolják a romák külső pozícionálását és belső önmeghatározását. Kurzusának célja, hogy a résztvevők diszkurzív módon, sokszor vizuális példákon keresztül tárgyaljanak a romákat sújtó osztálydominanciát erősítő folyamatokról.

Érdekérvényesítés
A kurzus bemutatja az érdekérvényesítés elméleti hátterét, részletesen ismerteti a jogszabályi alapokat, a magyarországi és az európai uniós környezetet, beágyazottságot. A hallgatók valós, életből vett példákon keresztül megismerhetik az érdekérvényesítést a gyakorlatban, ezután pedig készségfejlesztő helyzetgyakorlatok segítségével maguk is némi jártasságot szerezhetnek ezen a téren.

DSC_0015

Európai Uniós tanulmányok
A kurzusra jelentkező hallgatók megismerkednek az Európai Unió megalakulásának politikai és történelmi hátterével, az Unió létrejöttét meghatározó erővonalakkal. Képet kapnak az EU küldetéséről, céljairól, szervezeti felépítéséről. Megismerik a szervezet működését, eljárási módjait, különböző jogköreit. A kurzus ismereteket nyújt továbbá a tagállamokról, a csatlakozás folyamatáról és elbírálási szempontjairól, bemutatja az EU-s választások szabályait.

Jogi alapismeretek
A kurzus bemutatja a magyar állam működését, a főbb állami szerveket Magyarországon. A hallgatók megismerhetik az állampolgári önszerveződés formáit, áttekintő képet kapnak a polgári jogi jogviszonyokról. Megtudhatják, hogy milyen jogvédelmi lehetőségek léteznek.

DSC_0028

Kisebbségpolitika, a közösségi lét dilemmái
Dr. Kállai Ernő kurzusának célja, hogy a hallgatók megismerjék Magyarország legújabb kori történelmének és társadalmi viszonyainak kérdésköreit a romák vonatkozásában és átlássák a hazai társadalom működésének történelmi, eszmei, strukturális és funkcionális összefüggéseit a cigány/roma népesség történelmének és kultúrájának vonatkozásában.

Közgazdaságtan
A kurzus során a hallgató alapvető közgazdaságtani, pénzügyi ismereteket, fogalmakat szerez, megtanulja ezeket értelmezni és alkalmazni. A kurzus fő témaköreit a munkavállalói kötelezettségek, jogok, az adók, adózás, a hitelek és a vállalkozási ismeretek alkotják.

Retorika
Milus Marianna logopédus, beszédtanár és tréner kurzusának célja a hallgatók retorikai készségeinek fejlesztése. A hallgatók szempontokat kapnak az előadások sikeres felépítéséhez, megismerkednek a hatásos beszéd módszereivel, a szemléltetés különböző eszközeivel. Képet kapnak a nonverbális tényezők fontosságáról és megtanulják azokat tudatosan használni.

Társadalomtudományi ismeretek
A kurzus célja, hogy bevezesse a hallgatókat a társadalmi kisebbségek és többségek vizsgálatának világába. Az első órán a résztvevők Jim Jarmush Éjszaka a földön című filmjének segítségével az előítélet, a rasszizmus, és a diszkrimináció fogalmait járták körbe. A második óra témája a nemzet, etnikum, faj fogalmai voltak, s a jelenlévők megismerkedtek az etnicitás nélküli csoportok koncepciójával. A következő alkalmakkor az emberi jogok, kisebbségi jogok, és a kisebbségi autonómia kérdésköreinek tárgyalására, illetve a társadalmi elnyomás és kirekesztés formáinak megvitatása kerül sor.

Kategóriák
Hírek Közösségi programok

A vonat – O zibano című táncdráma előadása

Kategóriák
Hírek Közösségi programok

III. Tanulmányi hétvége

cimlap-vizeses

III. Tanulmányi hétvége

2014.11.08-án a Jezsuita Roma Szakkollégiumban megrendezésre került a 3. tanulmányi hétvége.

A III. Tanulmányi hétvégét november második hétvégéjén tartottuk meg, amit a szokásokhoz híven, ismét Farkas Zsolt, a Khamoro együttes frontembere nyitott meg, pénteken este. A Cigány kultúra és zene című kurzus fő témája a vegyes házasság kérdése volt. Ám beszéltünk a tradicionális oláh cigány közösséges szokásairól, hagyományairól, valamint a nő szerepéről, és a közösségben elfoglalt szerepéről is.

Szombaton a hallgatók részt vehetek projektmenedzsment, cigány irodalom és kultúra, közgazdaságtan, informatika, társadalmi lét dilemmái, jogi pályaorientáció és emberi kapcsolatok pszichológiája kurzuson.

Choli Daróczi József a katolikus hagyományok és hiedelemvilágukról, illetve az azokhoz kapcsolódó szokásokról beszél a hallgatóknak.

A Társadalomtudományok kurzuson belül az elnyomás fogalmával, illetve annak öt manifesztációjával foglalkoztak tüzetesebben. Megvizsgálták a kizsákmányolás, marginalizáció, rendszerszerű erőszak, a hatalomnélküliség, és a kulturális imperializmus fogalmakat, illetve tárgyaltak a homogén állam és a genocídium kapcsolatáról is. A kurzust dr. Rövid Márton, szociológus vezeti.

10481955_870149226351720_6320957664384715946_n

A Közgazdaságtan órán a hitelekről volt szó, azok veszélyeiről és visszafizetési nehézségeiről.

A Jogi munkacsoport, a polgári jogi viszonyokról beszéltek részletesen.

Az Informatika kurzuson prezentációkészítést és grafikai alapokat is tanultak.


A nap végén a közös vacsora elfogyasztása közbeni élménybeszámoló után már nem is tűnt olyan rémesnek ez a nap. A kurzusokon megszerzett tudást nagyon fontosnak tartjuk, hiszen ezekről az egyetemeinken nem minden esetben esik szó. Egy bölcsész például nem tanul szociológiai ismeretek, vagy közgazdaságtant, egy joghallgató pedig nem elemez lírát és ismerkedik meg a cigány irodalommal. Ezért is tartjuk nagyon fontosnak a szakmai hétvégéket, mert így még több információt, tudást szippanthatunk magunkba, hogy még tájékozottabbá és széles látókörű értelmiségivé válhassunk.

A tanulmányi hétvége utolsó napján, vasárnap a Jezsuita Roma Szakkollégium hallgatóinak egy része Dr. Novoszáth Péter Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárával látogattak el a Magyar Nemzeti Galériában.

Október 13-án diákbizottsági elnököt és tagokat választottunk a Jezsuita Roma Szakkollégiumban
A szakkollégiumi létünk fontos eleme az önkormányzatiság, amelyet többek között a diákbizottságon keresztül tudunk érvényre juttatni. Idén is sor került a bizottság megválasztására, mely jelöléssel kezdődött. Első körben online lehetett  jelölni. A  lista a szakkollégium hallgatóiból állt. Ha egy jelölt legalább 3 szavazatot kapott, akkor bekerült a választhatók közé. dsc_0040 Csütörtök este 3 hallgató  jutott tovább: Bogdán Mária Eszter, Oláh Zsolt és Farkas András. 20 szavazó polgárra lett bízva a döntés, hogy ki legyen az elnök. A szavazás nagyon szoros volt. Ugyanis 11 szavazatot kapott Oláh Zsolt és Farkas András is. Mivel Oláh Zsolt úgy döntött, hogy nem tudná vállalni az elnöki hivatást, így nem került sor második fordulóra. dsc_0056 dsc_0049 Végezetül, 11 szavazattal, Farkas András lett az  új diákbizottsági elnök, akinek egy szemeszterre szól a mandátuma. Valamint Bogdán Mária Eszter és Oláh Zsolt a Diákbizottság tagjai. Az új tagoknak ünnepélyes esküt kellett tenniük, hogy vállalnak minden elhivatottságot a közösség érdekében. Reméljük, hogy ötleteikkel felpezsdítik a kollégium közösségi életét, valamint képviselik a hallgatóságot, az érdekeinket.

            Ignácz Valentina

Kategóriák
Hírek Közösségi programok

Radnóti Emlékest

cimlap-vizeses

Radnóti Emlékest

70 éve hunyt el Radnóti Miklós. 2014.11.07-én a Jezsuita Roma Szakkollégium közössége Radnóti Emlékestet szervezett. Az est folyamán a költő verseit szavalták el a hallgatók és Choli Daróczi József cigány nyelvre fordította a költő több versét és elmondta a hallgatóknak.     A rendezvény a Miniszterelnökség támogatásával jött létre a „Civil Alap 2014” című pályázaton belül.
telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio