“Szeretnék magyar képzőművész lenni”
Vendégünk Kállai András, témánk a romák kulturális reprezentációja.
2015. november 6-án csütörtök esti előadó vendégünkként érkezett Kállai András festőművész, végzettségét illetően szobrászművész. Fő témánk volt a romák kulturális reprezentációja, azaz a romák ábrázolásmódja a képzőművészetben. Hogyan mutatnak be minket a társadalomnak, ha tetszik, ha nem?
Kállai András fiatal magyar és emellett cigány képzőművész romungró zenész családból származik és már 20 éve ezzel foglalkozik. Előadása számomra nagyon érdekes volt, és ő maga is igyekezte felkelteni illetve mindvégig fenntartani érdeklődésünket. Elmondta, hogy ne úgy tekintsünk a képzőművészetre, mint egy zárt egységre, mert egy nagyon komplex művészettel van dolgunk, ahol minden mindennel összefügg, mint az életben.
Bíztatott minket arra, hogy járjunk nyitott szemmel, figyeljünk a részletekre, a kapcsolatokra, és lássuk meg az összefüggést az életben. Művészként egy nagyon nyitott szellemiségű ember, aki el tud rugaszkodni a hétköznapi léttől, ezért szeretné, ha ő maga sem lenne beskatulyázva a cigányságába. Szavaival élve „önmagunkat szegregáljuk”, ha folyamatosan azzal vagyunk elfoglalva, milyen származással születtünk. A művész úr, ahogy sok más társa is, arra törekszik, hogy ne csak a cigányságával tudjon érvényesülni, ugyanis is ő magyar származású is, és szeretne magyar képzőművész lenni.
Előadásában hallhattunk a roma emancipációs törekvésekről, roma sztereotípiákról-látásról és láttatásról, és arról, hogy egyáltalán létezik-e cigány képzőművészet. Utóbbira a válasz, mint kiderült az, hogy nem létezik kifejezetten cigány képzőművészet, nagyon sok cigány által festett képpel vonható párhuzam egy korábban már megfestett festménnyel, amelynek alkotója nem is volt cigány származású.
Látás és láttatás; hogy látnak minket, romákat a művészek? Régebben a cigányok nagy hatással voltak a képzőművészekre, ugyanis egzotikus vadállatokként tekintettek rájuk, és sokszor szexuális jelenetekben festették meg őket. Napjainkban általában negatív képzetekkel társítva mutatják be őket, szegénység, éhség, nyomor közepette. Sajnos ennek a folyamatnak mi rendkívül ki vagyunk szolgáltatva, és nem igazán tehetünk az ellen, hogy mások milyen képet akarnak látni vagy láttatnak rólunk.
Az előadás után egy barátságos beszélgetés vette kezdetét, láthattunk művész úr alkotásait, melyeket a Barbi baba, mint gyermeki játékszer ihletett meg, a videóját, melyben Budapest híres neves helyeit pecsételi meg vérző ujjával, és beszélgettünk Péli Tamás munkásságáról is.
Köszönjük szépen az előadást Kállai Andrásnak!
Kőszegi Dóra
A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-M-15-0003 kódszámú pályázata keretében valósult meg
