Kategóriák
Csütörtök este Eseményeink Hírek

Egy befogadóbb világért

cimlap-vizeses

Egy befogadóbb világért

A legutóbbi, október 13-i közösségi estünk alkalmával újra, immáron a kollégiumunkban találkoztunk az UCCU alapítvány képviselőivel! Ezzel lehetőségünk nyílt a múltkori „nyóckeres sétánk” folytatására, melyet az alapítvány egy önkéntese tartott. Mint ahogy a séta célja  is – mely az UCCU egyik alprogramja – az integráció segítése a „sötétzugok” megismertetése által, úgy az alapítvány szélesebb körű küldetése is az előítéletek csökkentése az informális-megismertető oktatás segítségével. Ahogy Varga Attila, az UCCU tősgyökeres önkéntese, aki a sétát is vezette, mondja : „ Az UCCU alapítvány épít és rombol is egyben. Építi az elfogadást, és rombolja az előítéleteket”. A találkozónkon az alapítványtól négyen is megtiszteltek bennünket, köztük a vezető Kissné Szénási Szilvia, illetve három elkötelezett önkéntes, az előbbiekben említett Attila, Ignácz Andi és Kőszegi Márió. Látogatásuk, úgy vélem, mindenképp fontos és hasznos volt, hiszen valamilyen szinten egy célunk és küldetésünk van, ismernünk kell egymást! Magunkénak érezhetjük az UCCU honlapján található mottót, mely így szól: „Célunk, hogy csökkentsük a társadalomban a romákkal kapcsolatos tévhiteket és előítéleteket, hogy mindannyian egy befogadóbb és nyitottabb világban élhessünk”. A beszélgetésen Szilvi is erről informált bennünket, hogy hol, mikor, milyen módszerekkel igyekeznek ezt megtenni. A legfőbb eszközük az iskolákban önkéntesek bevonásával tartott 2-3 órás foglalkozások, melyek alatt igyekeznek minél több információt átadni, illetve viták által gondolatot ébreszteni. Az alapítványnak nagy szüksége van folyamatosan tevékenykedő önkéntesekre, hiszen csak így tudnak hatékonyan működni. Nem titkolt céljuk volt, hogy a mi értelmiségi közösségünkből is legyen önkéntesek, hiszen a vállalás egyik feltétele a roma származás márcsak a hitelesség miatt is. Annak meg persze csak örülnek, ha egyetemista diákként megyünk oda. Személy szerint teljes elismerésem a munkájuk és kitartásuk iránt. Úgy gondolom, jó vonalon és jó irányba haladnak a küldetésük megvalósításához. Minden egyes iskola meglátogatásával, minden új önkéntes bevonásával tesznek valamit a megismerés és elfogadás érdekében. Gratulálunk az alapítványnak az eddig elért eredményeihez és sok sikert kívánunk nekik további tevékenységeikhez! Kollégiumunk diákjait pedig buzdítjuk arra, hogy lehetőségük szerint váljanak ők is UCCU önkéntessé!

Kőszegi Dóra

A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-A-M-16-0002 kódszámú pályázata keretében valósult meg.

   
Kategóriák
Eseményeink Hírek Kurzus értékű foglalkozások Szabadon választható kurzusok

Cigánymesék készítői jártak nálunk

cimlap-vizeses

Cigánymesék készítői jártak nálunk

Október 7-én ellátogatott hozzánk Horváth Mária és Barta Irén a Kecskeméti Rajzfilmstúdiótól. Bemutatták nekünk az általuk 2013-ban kiadott, több díjat is besöprő Cigánymesék című sorozatot.

dsc_0089

A Magyar népmesék gyártásának befejezésével Horváth Mária rendező fejében támadt az ötlet, hogy cigány meséken keresztül mutassák meg a romani kultúra értékeit, továbbá azt, hogy a romák nemcsak zenéjükre, hanem irodalmukra és képzőművészetükre is büszkék lehetnek. A rajzfilmsorozat célja, hogy bemutassa az ország cigány lakosságának néprajzi és kultúrtörténeti hagyományait, vegyítve a mai roma művészettel. Az elkészítésbe több roma is bekapcsolódik. Az egyes epizódok zenéjét a Parno Graszt együttes tagjai szerzik, valamint a kisfilmek rajzai Orsós Teréz grafikus- és festőművész képeinek felhasználásával készülnek.

dsc_0058dsc_0093

dsc_0113

Az alkotók elmesélték a sorozat kulisszatitkait. Például, hogy milyen precíznek kell lenniük, és hogy egy kisfilm elkészítése kb. 1 évbe telt. Mutattak a filmből forgatókönyveket, képkockákat, festményeket. Közben sor került az eddig kiadott három kisfilm megtekintésére is, melyek Szécsi Magda író meséiből lettek feldolgozva, s melyeknek címei: A cigányasszony meg az ördög, Káló a cigánylegény, és Doja a cigánytündér. Az utóbbi idén első helyezést ért el a III. Nemzetközi Népismereti Filmszemlén. Az eddig elkészült 3 animációs film mellé most újabb 3 epizódot készítenek Bari Károly és Daróczi Ágnes gyűjtéseiből, melyek hamarosan bemutatásra kerülnek.

A Cigánymeséket mindenki élvezte, már nagyon várjuk a folytatást.

Oláh Zsolt

Kategóriák
Egyéb kategória Eseményeink Hírek Közösségi programok

Kapcsolatépítés a SZIK-es hallgatókkal

cimlap-vizeses

Kapcsolatépítés a SZIK-es hallgatókkal

Az elmúlt tanulmányi hétvége alatt otthonunkban vendégül láttuk testvérkollégiumunk lakóit. A szeptember 24. szombat estét a Szent Ignácz Kollégium hallgatóival együtt jó hangulatban töltöttük el. Nagy szeretettel vártuk vendégeinket a JRSZ udvarán, ahol a nemrégiben épített focipályánk is áll. A sportnap és grillezés néven hirdetett program meghozta a várt sikert, mindenki jól érezte magát. A hozzánk érkezett SZIK-es fiúk mérték össze futball tudásukat a JRSZ tagjaival. A focimeccs jól sikerült, látható volt a sportolásban résztvevők öröme és a szurkolók  felfokozott hangulata. Bár hazai pályán voltunk, mégis kikaptunk, de mint tudjuk, nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel. A meccs után a fiúkat már várta a frissen elkészített grill étel, melyet az udvaron készítettünk el. A húsokat társunk Ricsi sütötte és készítette, a friss salátákat pedig a lányok vágták és állították össze számunkra. Mindenki jó étvággyal vacsorázott a szabad levegőn, baráti társaságban! A rendezvény segített abban, hogy a kapcsolatainkat erősítsük, megismerjük egymást, vagy éppen csak élvezzük egymás társaságát!

Kőszegi Dóra

Kategóriák
Egyéb kategória Eseményeink Évnyitó NTP Nyári tábor Pályázatok

Évkezdés Királyréten

cimlap-vizeses

Évkezdés Királyréten

Augusztusban megtörtént a új szakkollégisták kiválasztása, a múlt héten egyre inkább megtelt hallgatóval a kispesti kollégium épülete… de a 2016-17. tanév ünnepélyes, közös elkezdésére most, szeptember első hétvégéjén került sor. A szakkollégiumi tagságukat kezdő, illetve megújító hallgatók, és a szakmai programban résztvevő munkatársak a Királyréti Ifjúsági Táborba vonultunk el.  Hogy miért épp ide, ahol a madár se jár? Tavasszal már jártunk a Börzsöny kapujánál, Szendehely-Katalinpusztán szakkollégiumi táborban, és felfedeztük, hogy a városból való kivonulás, a természeti környezet nagyban segít, hogy valóban egymásra és a közösség építésére tudjunk összpontosítani.

Péntek délután, miután mindenki röviden bemutatkozott, Antal István rektor felvázolta a szakkollégium misszióját, vízióját, alapvető céljait, Bartal Attila pedig felvázolta szakmai programunk hátterét biztosító VEKOP projektet és teljesítményen alapuló értékelési rendszer főbb alapelveit. A királyréti tanösvényt végigjárva kiscsoportokban idéztük fel a szakkollégiummal kapcsolatban hallott információkat. Este tábortűz mellett igyekeztünk nemcsak neveket, arcokat rögzíteni, hanem személyesen is megismerkedni, főként azzal a kilenc hallgatóval, akik most kerültek közénk.

dsc_0007-collage

Szombaton szinte egész nap az AC human trénere, Tóth Zoltán vezetett minket a csapatépítés és a brandépítés gazdag eszköztárának felvonultatásával. Délelőtt vegyes, „régi” tagokból és 1-1 új tagból álló csoportokban dolgoztuk fel a JRSZ-be kerülésünk óta felgyűlt legfontosabb eseményeket, élményeket. A  prezentáció már a teljes közösség előtt zajlott: az újonnan bekerült szakkollégisták ötletesen tolmácsolták mind maguk, mind társaik emlékeit.  Megerősítő volt hallani lelkesedésüket, a szakkollégium felé támasztott elvárásaikat, melyek mindannyiunkra ösztönzőleg hatnak az egyre komolyabb szakmai munka felé. Szinte mindegyikük kiemelte, mennyire pozitív meglepetés volt számukra a többórás felvételi.

Délután Tóth Zoltán előadásából többek között megtudhattuk, milyen fontos nemcsak tejesíteni, hanem eredményeinket, önmagunkat be is mutatni, sőt, felvállalni a kitettséget (exposure), mely céljaink elérésében rengeteget nyom a latban. Ennek egyfajta azonnali kísérleteként adott eszközökből alkotásokat hoztunk létre, melyet csoporttársainknak bemutattunk, majd egy hallgató mindenki előtt is vállalta önmaga megmutatását alkotásán keresztül. Szakkollégiumunk alapításánál bábáskodott és annak életét az első években elkísérte Hofher József jezsuita atya. Idén visszaköltözik Budapestre, így vissza tudja venni a szakkollégiumban a lelki kísérést. Hofi atya a délután folyamán bemutatkozott, majd vele, és közösségi társával, Petrovich Lászlóval évnyitó Veni Sancte szentmisén vettünk részt. Esténket, amelyet ismét a tábortűz mellett töltöttünk el, a Karaván Família tagjai zenével, énekkel tettek emlékezetessé. A családias légkört emelte, hogy a közös nótázásba a hallgatókat is bevonták.

A vasárnap délelőttöt ki-ki pihenésre, sportolásra, vagy a kisvasutazásra és egy duna-parti sétára használta ki. A visszafelé úton, mikor a születésnapost köszöntöttük, éreztük, hogy a hétvégén elkezdődtek új barátságok, elindult az új közösség, és elindult a 2016-17. év szakmai programja: egyszóval teljes mellszélességgel elkezdtük ötödik

A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-A-M-16-0002 kódszámú pályázata keretében valósult meg.

Kategóriák
Eseményeink Hírek Közösségi programok Közösségünk

Choli bácsi példájára büszkén

cimlap-vizeses

Choli bácsi példájára büszkén

Szerző: Oláh Zsolt

Június 21-én sor került a 2015-16. tanév tanévzárójára. A Te deum hálaadó misére, amit Forrai Tamás jezsuita tartományfőnök celebrált, ki-ki odatehette Isten elé a már befejezett vagy még tartó vizsgaidőszak munkájának gyümölcseit, nehézségeit is.

Az ünnepélyes évzárót Forrai Tamás nyitotta meg köszöntőjével, majd ezt követően Antal István, az intézmény rektora folytatta értékelésével, amelyben elmondta, hogy sikeres évet tudhatunk magunk mögött. Ezután sor került a tavaszi szakkollégiumi tábor csapatverseny eredményének kihirdetésére, melyből megtudtuk, hogy a Cserebogarak csapata végzett az első helyen, akiknek jelszavuk „Kitartás a végsőkig” volt.

????????????????????????????????????

Az eredményhirdetést követően következett az indexek kiosztása, majd pedig az oklevelek és a diplomák átadása, hét idén végzett, búcsúzó szakkollégistának. Név szerint: Horváth Gábor, Rácz Renáta, Radics Gerald, Bangó Alexandra, Oláh Tímea, Sztojka Ramóna, és Zubor Ágnes. Az est folyamán elbúcsúztattuk Hiba György jezsuita lelki vezetőnket. Gyuri két év szolgálatot tett nálunk, amely alatt igazán a közösség tagjává vált. A pályafutását Rómában folytatja továbbtanulással.

????????????????????????????????????

Sorra került a hagyományos két díj átadása is: az Év szakkollégistája díjat most rendhagyó módon a teljes szakkollégiumi közösség nyerte el, az évbeli kiváló teljesítmény miatt.

Choli Daróczi József vette át a Szakkollégiumért díjat, melyet olyan emberek kaphatnak meg, akik munkájukkal sokat tettek az intézményért. Choli bácsi, az első generációba tartozó méltán híres roma értelmiségi, több évig tanított nálunk cigány nyelvet és irodalmat, s munkájával nagyban segített minket arra, hogy büszkén vállaljuk roma identitásunkat. Így utat mutatott az igazi roma értelmiséggé válás felé.

????????????????????????????????????

Choli bácsi a díj átvétele után meghatódva megköszönte az itt eltöltött éveket, és bátorított minket, hogy legyünk büszkék mind cigányságunkra, mind magyarságunkra, mint ahogy ő.

Az estet a megjelent oktatók, vendégek társaságában elköltött jó hangulatú kerti partival zártuk.

Kategóriák
Eseményeink Hírek

Zenekarral együtt léptek fel

cimlap-vizeses

Zenekarral együtt léptek fel

Szerző: Farkas Teodóra

2016. május 27-én jótékonysági koncertet adtak a Jezsuita Roma Szakkollégium ifjú zenész hallgatói a Budapest Salon Orchestra zenekar közreműködésével. A Szakkollégium a MIÉRT Egyesülettel és a Művészetek Palotájával karöltve immár harmadik alkalommal szervezte meg jótékonysági koncertjét.
Az idei koncert bevételét az alsószentmártoni cigánypasztorációs feladatok ellátásának segítésére ajánlottuk fel. A horvát határtól három kilométerre található kis faluban Lankó József atya nem mindennapi munkájával igyekszik javítani az ott élők helyzetén. Ehhez járultunk hozzá most mi is.
A Művészetek Palotája Üvegterme teltházzal büszkélkedhetett a több, mint egy órás koncert alatt.

DSC_0089

Liszt, Verdi, Chopin – többek között ezen zeneszerzők műveit hallhatta a közönség. A szakkollégisták: Baranyi Zoltán, Berki Tamás, Radics Gerald és Sárközi Xénia remekül szerepeltek – a visszajelzések is mind pozitívak voltak. A 23 fős Budapest Salon Orchestra zenekar alapítása Tassonyi Zsolt mellett Baranyi Zoltán nevéhez köthető. Mint elmondta, a zenekar alapítását már régóta tervezik. Romák és nem romák egyaránt jelen vannak a zenekarban és céljuk, hogy olyan műveket játszanak, amelyek közvetítők a cigánysághoz, mint például Liszt és Brahms darabjai, de megemlíthetjük Biharit is, aki verbunkos zeneszerző volt. A zenekarnak ez volt az első nyilvános koncertje.
A jövőben remélhetőleg még számos hasonló rendezvényben lesz részünk az ifjú zenészek és a zenekar által.

DSC_0096

Kategóriák
Eseményeink Hírek Közösségi programok

Jezsuita vacsora

cimlap-vizeses

Jezsuita vacsora

Szerző: Horváth Gábor

2016. május 10-én a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium lakói Horváth Árpád jezsuita atya meghívására egy közös vacsorán vettek részt a pesti Jézus Szíve jezsuita templom katekumen (keresztségre készülő) csoportjával. Az estét eredetileg a templom kertjébe tervezték, de az esős időre való tekintettel a Párbeszéd Háza színháztermében rendezték meg.

  DSCN2231_

 

 

A mintegy harminc fős katekumen csoporttal a vacsora alatt vegyes asztalokat alakítottunk ki, így a vacsora elfogyasztása alatt a társaság tagjai mesélhettek magukról, illetve arról, hogy milyen kapcsolatban vannak a Jezsuita Renddel.
19:00 órakor kezdődött a találkozó, először a Párbeszéd Háza dísztermébe, a régi kápolnába mentünk, ahol Árpi atya vezetésével zsoltárokat énekeltünk és imádkoztunk. Ezután ültünk asztalhoz, áldást mondtunk, és elkezdtük a vacsorát. DSCN2225_
Személyesen örültem a vegyes társaságnak, mivel szeretek új embereket megismerni és kapcsolatokat kiépíteni. Árpi atya egy órával a vacsora megkezdése után kiosztott minden asztalnak egy darab cetlit, amelyen kulcsszavak voltak a Szentlélekre vonatkozóan. Ebből kialakult egy közös beszélgetés, többnyire a saját élményeinkre alapoztunk, hogy hogyan érthetjük az adott szót, mi jut róla eszünkbe a saját életünkben. A mi asztalunk a „Lélek és Lélegzet” cetlit kapta.
A vacsora elfogyasztása után segítettünk visszarendezni a helyiséget eredeti állapotába, a vacsoráról megmaradt ételt pedig összecsomagolták a szakkollégium számára, amit másnap a kollégiumunkban örömmel fogyasztottuk közösen.DSCN2246_

A vacsora és a társaság elegye számomra egy kellemes estét varázsolt és elégedetten távoztam az estéről.

Október 13-án diákbizottsági elnököt és tagokat választottunk a Jezsuita Roma Szakkollégiumban
A szakkollégiumi létünk fontos eleme az önkormányzatiság, amelyet többek között a diákbizottságon keresztül tudunk érvényre juttatni. Idén is sor került a bizottság megválasztására, mely jelöléssel kezdődött. Első körben online lehetett  jelölni. A  lista a szakkollégium hallgatóiból állt. Ha egy jelölt legalább 3 szavazatot kapott, akkor bekerült a választhatók közé. dsc_0040 Csütörtök este 3 hallgató  jutott tovább: Bogdán Mária Eszter, Oláh Zsolt és Farkas András. 20 szavazó polgárra lett bízva a döntés, hogy ki legyen az elnök. A szavazás nagyon szoros volt. Ugyanis 11 szavazatot kapott Oláh Zsolt és Farkas András is. Mivel Oláh Zsolt úgy döntött, hogy nem tudná vállalni az elnöki hivatást, így nem került sor második fordulóra. dsc_0056 dsc_0049 Végezetül, 11 szavazattal, Farkas András lett az  új diákbizottsági elnök, akinek egy szemeszterre szól a mandátuma. Valamint Bogdán Mária Eszter és Oláh Zsolt a Diákbizottság tagjai. Az új tagoknak ünnepélyes esküt kellett tenniük, hogy vállalnak minden elhivatottságot a közösség érdekében. Reméljük, hogy ötleteikkel felpezsdítik a kollégium közösségi életét, valamint képviselik a hallgatóságot, az érdekeinket.

            Ignácz Valentina

Kategóriák
Csütörtök este Eseményeink Hírek

Államtitkári látogatás

cimlap-vizeses

Államtitkári látogatás

Szerző: Oláh Zsolt

2016. május 10-én ellátogatott hozzánk Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára, aki tavalytól betöltötte az IHRA (Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség) elnöki tisztségét.
Az államtitkár úr mesélt életútjáról, többek között arról, hogy angol nyelvtanárként tanított a pécsi Gandhi Gimnáziumban is, amely egy életre szóló pozitív élmény marad a számára. Később külügyi szakértőként dolgozott több beosztásban, s így mélyebb betekintést nyerhetett Magyarország nemzetközi helyzetébe.

DSC_0047

Továbbá mesélt a mostani menekültválságról, és annak nemzetközi összefüggéseiről. Szerinte is az lehet a megoldás, hogy azokban az országokban rendet kell tenni, ahonnan a menekültek tömegei jönnek. Valamint elmondta, hogy milyen megtisztelő volt számára, hogy ő lehetett az IHRA soros elnöke egy évig. Végül arról beszélt, hogy nála nem a származás, hanem a feladatra való kellő rátermettség a mérvadó.

DSC_0038

Kategóriák
Eseményeink Hírek Kollégiumi hétvége Közösségi programok

Megrendezésre került az idei év szakkollégiumi hétvégéje

cimlap-vizeses

Megrendezésre került az idei év szakkollégiumi hétvégéje

Az elmúlt hétvége nem titkolt célja volt, hogy megerősítsük közösségünkben az összetartozás érzését. A helyszín ez alkalommal nem egy szálloda, hotel, vagy jól megszokott környezet volt, hanem annál valami sokkal izgalmasabb: az április 22-24 között zajló szakkollégiumi hétvégénknek Szendehely-Katalinpuszta, azaz a Börzsöny és a Cserhát kapuja adott otthont.

Érkezésünk estéjén rögtön szembe találhattuk magunkat egy olyan kihívással, mely számomra óriási élménynek bizonyult. A péntek esti program egyáltalán nem mondható megszokottnak, kizökkentett minket a komfortzónánkból, és erre úgy vélem, néha szükségünk is van.  Az volt a feladatunk, hogy 4-5 fős csoportokban vágjunk neki a sötét erdőnek! Ez nem is volt olyan sötét és rémisztő, így jókedvvel és lelkesedéssel vettük az elénk kerülő akadályokat. Mindenkinek új volt a szituáció, így izgalommal töltött el minket, hogy vajon sikerül-e időben, és a feladatokat teljesítve kijutnunk az erdő rejtekeiből.  A túrát megelőzően és azt követően csapatonként tettük próbára intelligenciánkat, és töltöttünk ki kvízjátékokat. Minden csapatnak sikerült teljesíteni a célokat, és erre büszkék vagyunk.

Orsi montázs

A közös hétvégénk második napján is velünk volt Tóth Zoltán tréner, aki ismét szuper feladatokat hozott nekünk. A szombati délelőtt folyamán kisebb csoportokban dolgoztunk. Olyan fejlesztő, építő játékokkal ütöttük el az időt, melyek alatt nem csak jól éreztük magunkat, hanem amelyekből egyben nagyon sok tapasztalatot nyertünk és tanulságokat is levonhattunk. Továbbgondolva hasznosíthatjuk ezeket életünk több területén is.

Utolsó napunkat sem hagytuk kárba veszni, a rossz idő ellenére. Hazautazásunk közben meglátogattuk a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központot. A roma holokauszt létezéséről többen a mai napig nem tudnak, avagy nem akarnak tudni. „A porajmos a második világháborúban a Harmadik Birodalom által a cigányok körében végrehajtott etnikai tisztogatás. Mivel a cigányság kevésbé volt szervezett, mint a zsidóság, és mivel sokukat mindenféle nyilvántartásba vétel nélkül gyilkolták meg, az áldozatok számát nehezebb megállapítani; a becslések 200 000-től 2 000 000-ig terjednek. A zsidó holokauszt árnyékában a porajmos sokáig ismeretlen maradt a közvélemény előtt.”  – olvashatjuk a www.holokausztmagyarorszagon.hu weboldalon. Emlékezzünk a roma holokauszt áldozataira, ne hagyjuk, hogy még egyszer előfordulhasson egy tragédia, aki teheti, látogasson el a múzeumba, ahol példaértékű emlékhely alakult!

Az eseménydús hétvége felszabadultan, jó hangulatban telt. Pár nap alatt kissé közelebb kerülhettünk egymáshoz. Reméljük, lesz még alkalmunk ehhez hasonló értékes időtöltésre! Köszönjük szépen a jól megszervezett kirándulást!

Kőszegi Dóra

A program a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az NTP-SZKOLL-M-15-0003 kódszámú pályázata keretében valósult meg

Kategóriák
Eseményeink Hírek

Taven bachtale! – Legyetek szerencsések! – avagy a kultúránknak is kijár a tisztelet

cimlap-vizeses

Taven bachtale! – Legyetek szerencsések! – avagy a kultúránknak is kijár a tisztelet

Szerző: Farkas Teodóra Április nyolcadika: nemzetközi romanap. 1971. április nyolcadikán Londonban ült össze az első roma világkongresszus, ahol megszületett a döntés a cigány himnuszról, a cigány zászlóról, sőt, még a cigány ábécé ideiglenes formájáról is. A világ számos országában szerveznek programokat e napon, mégpedig azzal a céllal, hogy széles körben ismertté tegyék a roma közösségek kulturális értékeit, illetve felhívják a figyelmet a rossz szociális helyzetre, ami nagyon sok romát érint. Az idei fővárosi rendezvénysorozat mottója így hangzott: „Roma nap – Magyarország nagy”. Filmvetítések, díjátadók, vallási programok, séták a nyó’ckerben, kiállítások, de még gasztroprogramok is várták az érdeklődőket. Délelőtt a Jezsuita Roma Szakkollégium szervezésében megtartott cigánypasztorációs szimpóziumon vettem részt, ahol többek között Balázs József, Borsodbóta plébánosa, és Balogh Péter kaposvári káplán hangsúlyozta, mennyire fontos szolgálatot nyújtanak a kis vallási közösségek a helyi cigányság összefogásában, hitük megtartásában. A meghívott egyházi vezetők kiemelték a szegregáció következményeit, a cigányság még inkább hátrányba kerülésének veszélyét. Komoly témák, komoly problémák, melyekről beszélnünk kell, és amelyek megoldásra várnak. Fontosak azok a hétköznapi roma emberek, akik munkásságukkal, tevékenységükkel, egyéni, és a közösségben elért sikereikkel példaként szolgálhatnak sokunk számára. Az ő megismerésükre és megjutalmazásukra találták ki az Aranypánt-díjat. Tavaly hagyományteremtő céllal hozták létre ezt nagy sikert aratva, idén jött a folytatás. Kollégiumunk egyik orvostan hallgatóját, Rostás Gusztávot is az a megtiszteltetés érte, hogy a jelöltek közé került. Nem mindennapi életútját az alábbi linken megtekinthetik: http://index.hu/belfold/2016/04/04/aranypant-dij_jeloltek_szavazas/ Így izgatottan kísértük Gusztit a díjátadóra. A programot a Romani Design divatbemutatója nyitotta. A tervezők erre a napra különleges kollekcióval készültek, az 56-os roma hősök arcképe jelent meg a ruhadarabokon. A ruhákat többek között Tóth Gabi, Malek Andrea, Keresztes Ildikó és Oláh Gergő mutatta be. A díjat végül Jónás Tímea kapta, de a jelöltek bármelyike megkaphatta volna, látva eddigi elért eredményeiket, teljesítményeiket. Már a jelöltek között lenni is nagy szó, méltán lehetünk büszkék Gusztira is. Innen tovább vezetett utunk, méghozzá a Dürer kertbe, ahol a Cigánykerék rendezvény keretében a roma kultúráé volt a főszerep. Kollégiumunkat Baranyi Zoltán, Berki Tamás és Sárközi Xénia képviselte, akik komolyzenével örvendeztették meg a közönséget. Hallhattunk még cigányzenét, verset, láthattunk cigánytáncot. Az estét a Parno Graszt koncertje zárta. Úgy gondolom, hogy a roma nap hozzájárulhat ahhoz, hogy közelebb hozzuk az emberekhez a számukra ismeretlen roma kultúrát, ez pedig elősegítheti az előítéletek csökkenését. A közös gondolkodás pedig javíthat az együttélés minőségén. Hétköznapi emberek sikereit bemutatva pedig láthatjuk, hogy a romák is naggyá teszik az országot, nem hiába lett a nap mottója: Roma nap – Magyarország nagy! Guszti sikere pedig nem ért véget a jelöléssel. Meghívást kapott ugyanis az RTL KLUB Magyarul Balóval című műsorába, ahol elmeséli, hogyan jutott el idáig, ahol most van. A videót az alábbi linken tekinthetik meg: http://rtl.hu/most/magyarulbaloval/magyarul-baloval-2016-04-11  
telugu blue films videos erosexus.info puba.com indian women sex video bestsexporno.com desi orgasm hentai cocks hentai-fan.com guilty gear may hentai www.sex vedios.com kompoz2.com bangail xxx video نيك نسوان جميلة pornozonk.com مص شفايف متحركه
hotboudi.com goindian.net village aunty bf movie rulz.com torrent magnet tubeshere.info bengoli xvideo com xxx balatkar video indianpornvideos.me xaxxx com xnxn sunny thefuckingtube.com nxnx video odia blue picture video onlyindianpornx.com temilxnxx
indiansex videos download ruperttube.net auntyxvideos.com 8sex com hdsexword.mobi sex cok افلام سكس للرجال milfhdtube.net سكس عنف dad and daughter sex video orgymovs.net bhabhi gaand bf choda chodi video popsexy.net tamilsexvedio